Mészáros Vince: Széchenyi és a magyar vízügyek (VÍZDOK, Budapest, 1979)

Harc a Tisza-szabályozás megkezdéséért

A Tisza iránti korai érdeklődésének bizonysága, hogy már 1833-ban, mikor mint az Alduna szabályo­zás kir. biztosa először utazott gőzhajón az Aldunára, megkísérelte a Tisza gőzhajózását is s a „FRANZ I”- gyel felhajózott Szegedig. Innen írta 1833-ban Toldy Ferenchez: „A gőzhajóval — melyen írok — Szegedrül ismét Zimonyba megyek — s onnan kocsin Orsovába. Az új jelenés (t. i. a gőzhajó) itt különböző benyomást okoz... A magyarok, azok lármázva örülnek — s gyalog, lóháton, kocsin egyben versengenek velünk, mint megyünk. Reményiem ezen kis út, többek közt azon hasznot is fogja hajtani, hogy sokban vagy némi- ben fel fog lobbanni a jobb s tökéletesebb után szom­jazó vágy.”113 A Tiszavölgy problémáival közéleti munkássága so­rán, később is sokszor találkozott. Nem maradhatott hát tétlen, amikor lehetősége nyílott a segítésre. A lehetőség 1845 nyarán jött meg. A kormány által az ellenzéki oppozitió leszerelésére kezdeményezett reform-gesztusok során, a helytartó tanács kebelében külön közlekedési osztály felállítá­sát határozta el, és annak vezetésére Metternich kan­cellár 'Széchenyit kérte fel: „Méltóságos Gróf! Hazafias érzületére nézve csak örvendetes lehet, hogy Őfelsége .. . Magyarországot illetően legmagasabb gondoskodását most főleg azon eszközökre és módokra fordította, melyek legalkalma­sabbak ez ország jólétét... elősegíteni.. . Legfonto­sabbnak, legsürgetőbbnek látszik erre nézve az útsza- bályozás ügye, s a közlekedési eszközök szaporítása és tökéletesítése; miért is jelenleg külön bizottmány felállításáról van szó . .. Nagy részét annak, mi közhasznú s gyakorlati ed­dig Magyarországban eddig életbe léptetett, többnyire ön éleslátásának, tevékeny erélyének köszönhetni . . . Ez okból a megkezdett ügyet legjobban úgy vélem elősegíthetni, ha nyilatkozatra szólítom fel önt, váljon hajlandó volna-e a fenn említett bizottmány vezetését átvállalni . . .114 80

Next

/
Thumbnails
Contents