Markó Iván: Földművek - védelem (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975)
2. A földmű és a part biztosítása növényzettel. A mérnöki biológia
ja a táj egységét, és gyakran még vegetációval sem lehet a természetellenes merev vcna'akon enyhíteni (2.53b ábra). A hosszú egyenes vonalakat lehetőleg nagy sugarú ívekkel oldjuk fel. Nyomasztóak a közlekedési pályák hosszú, egyenes és mély bevágásainak merev rézsűfalai (2.54o ábra). Ezt a kellemetlen érzést megfelelő íves szakaszok beiktatásával csökkenteni lehet (2.53d ábra). Az erdőn keresztül vezető pályaszakasz képe is csak akkor szép, ha azon az út ívben vagy ívekben halad át (2.54d ábra). Földművek rézsűinek felületét szabálytalan foltokban telepített fákkal, cserjékkel, elterülő kúszónövényekkel kell beültetni. A fásítás nemcsak az esztétikai képet javítja, hanem ugyanakkor az erózió ellen is védelmet nyújt. Különösen előnyös, ha a rézsűk merev éleit és végződéseit élőnövényzetből kialakított kulisszával eltakarjuk. Autópályák elválasztósávjában telepített sövények csökkentik a szembejövő járművek fényszóróinak kápráztató hatását. Közlekedési pályák íves szakaszain a domború oldalra és kereszteződéseknél a látómezőkbe magas növényzetet ne ültessünk, mert ez a szabad kilátást zavarhatja. Közlekedési pályák mentén gyümölcsfákat csak akkor telepítsünk, ha hozamuk arányos a gondozásukra fordított költségekkel. 2.72. A tájrendezés és fásítás tervezése A tájrendezési terv készítése előtti helyszíni bejáráskor meg kell állapítani: a talaj minőségét, a domborzati viszonyokat, a helyi időjárási adatokat (uralkodó széljárás és hófúvás), a meglevő növényzet helyét és milyenségét, azokat a részeket, amelyeket növényzettel takarni kell, a talajvízszintet. Ugyanakkor tájékozódni kell, a humusz, gyeptégla, trágya, facsemeték stb. beszerzési lehetőségeiről. Meg kell ismerni a mikroklímát: a talaj és a levegő hőmérsékletét, páratartalmát, a szél-, csapadék- és fagyviszonyokat, mert csak így lehet a legalkalmasabb növényzetet kiválasztani. A tervezés már a terepen megkezdődik, és az elvi megoldás mindig a helyszínen születik meg. A meglevő növényzetet a földmű tervezésekor mindig vegyük tekintetbe. A nyomvonalat úgy állapítjuk meg, hogy a szép fákat a kivágástól meg lehessen menteni. Ha a földmű sávjába eső fiatal fákat, cserjéket át akarjuk ültetni, akkor azokat lehetőleg földlabdával együtt ássuk ki, majd védett helyen elültetjük, és az újbóli felhasználásig gondozzuk. Idősebb fákat közvetlenül új helyükön kell elültetni. Tájrendezés szempontjából kívánatos, hogy a rézsűk 6/4- nél meredekebbek ne legyenek. Az út rézsű élei lent és fent le legyenek kerekítve. Legjobb, ha a bevágás végeinek rézsűit 20%-os lejtéssel képezzük ki, és fokozatosan emeljük fel 6/4-re. Ily módon a földmű környékét bekapcsoljuk a tájba, kinyitjuk a teret. A változó szöggel hajló és közel azonos hosszúságú rézsűk azért is előnyösek, mert általuk a terep természetes domborulatainak tűnnek fel. A töltések lábát ugyancsak lekerekítjük. A növényzet telepítését a tervezettnél mindig sűrűbben végezzük, mert nem számíthatunk arra, hogy az elültetett csemeték mindegyike egyformán megered és felnövekszik. A szállítás, vermelés, ültetés, emberi és állati rongálások, kártevések stb. befolyásolják a csemeték fejlődését, sőt megmaradásukat is. Annak érdekében, hogy a tájrendezési tervben megjelölt fa felnövekedését biztosítjuk, mindegyik kijelölt helyen elültetett meghatározott fajú csemete mellé — attól 1,0—2,5 m távolságra vont szabálytalan kör kerületén, egymástól ugyancsak 1,0—1,5 m távolságra — 5—6 ugyanazon fajú, korú és származású csemetecsoportot ültetünk. Tehát a tervben megjelölt fa helyett legalább 6—8 csemetéből álló facsoportot telepítünk. A csemetecsoportot nem kell szabályos mértani idomban ültetni. Lényeges azonban, hogy a mellékcsemeték a főcsemetéhez olyan közel legyenek, hogy azt szükség esetén helyettesítsék. Ha az út erdőn ha'ad át, akkor pótlrtást végzünk az előtérben maradt faállományban. A sűrűség következtében rosz- szul fej'ődött, satnya fákat utólag kiirtjuk. A földmű szélétől számítva a fák várható magasságának kétszereséig végezzük ezt a munkát. Az erdőbeli bevágásokat is minél laposabb rézsűvel képezzük ki, mert így az irtási vonal megenyhül. Ahol az erdőterület kezdődik és végződik, ott a földmű egyik vagy mindkét oldalán szabálytalan, elegyes fasort ültetünk. Fásítás céljára felhasználható eredeti faiskolai termékek közül a suháng minimális mérete — függetlenül a fa fajtájától — 2 m magas és 10 cm-re a föld fölött 15 mm vastag; a sorfa — függetlenül fajától — törzsmagassága korona nélkül mérve legalább 1,7 m és törzsátmérője mellmagasságban mérve 15—40 mm legyen. A suháng, ill. sorfák törzse akkor megfelelő, ha egyenes, kérge üde, színe a fa fajára jellemző, fejlett, de nem fakadás- ban levő rügyekkel, befásodott koronával és ágakkal. (A nemes nyárfélék kipattant rüggyel — de nem kifejlett levelekkel — is szállíthatók.) A gyökérzetnek jól eloszlott, sűrű, jó fejlettségű, dús hajszálgyökérzetűnek kell lennie. A sérült gyökérrészeket a szállítás előtt éles eszközökkel sima vágáslapra kell elvágni. A törzsön csak jól beforrott, a suháng, illetve a sorfa további fejlődését nem gátló sérülés lehet. Homokos területre csak homoktalajon termett csemetéből, kötött vagy középkötött területre pedig csak ugyanolyan termőhelyen termelt csemetéből szabad suhángot, illetve sorfát nevelni (MSZ 13390). Suháng és sorfa csak teljesen egészséges állapotban és csak akkor adható ki fásítás céljára, amikor a törzserősítő csapok helye és egyéb sebhelyek már beszáradtak. 68
