Marczell Ferenc (szerk.): Az Országos Vízügyi Levéltár (Források a vízügy múltjából 1. Budapest, 1978)

lőzményeiről kell beszélnünk. A honfoglaló magyarság a Kárpát-medencében vizrajzilag, növényföldrajzilag egyaránt kedvezőbb természeti és gazdasági adottságokkal számolhatott, mint vándorlásai során bármikor. Ezen adottságok gazdasági hasznosítása egyebek között a vízhasználati jogok és a vizimunkálatok fejlődését is alapvetően határozta meg. A Corpus Ouris, a számos középkori királyi dekrétum és a Verbőczi-féle Tripartitum (Hármaskönyv) tanúskodik arról,hogy a vizügyi kérdéseknek az egész középkorban kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak. A honfoglalást követő időkben vezető szerepet játszó állattenyésztés telephelyeinek kiválasztásánál már meghatározók voltak a vízhasználati szempontok. A későbbiek folyamán kifejlődő, széles körű halgazdálkodás mind kiterjedtebb vizimunkálatokat tett szükségessé. A mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan elsősorban a malomépités,később a vizerő-hasznositás és az árvédelem elterjedését figyelhetjük meg. A halásza

11örténeti kutatások világítottak rá arra,hogy a halászat és a t óga zdálk od ás a középkorban magasan fejlett gazdasági tevékenység keretei között folyt. Okleveles emlékeink arról tanúskodnak, hogy a hajózásnak a XIII. században kezdődő fellenülését a központi királyi hatalom erőteljesen támogatta. A korabeli vizépités színvonalának fejlettségét bizonyítják a XIV. századtól kezdve fennmaradt okleveles és tárgyi emlékek, amelyek az öntözéses gazdálkodás elterjedéséről is tudósitanak. Történelmi tény, hogy hazánkban már a XIV. századtól kezdve jelentős vizimunkálatokat végeztek, nemcsak a vízhasználattal (halászat, hajózás, malmok stb.) kapcsolatban, hanem