Magyarország hidrológiai atlasza. IV. sorozat, Állóvizek. Magyarország állóvizeinek katasztere (VITUKI, Budapest, 1962)

Bevezetés

Az állóvizek neve szerinti mutatóba (IV. táblázat) természetesen csak a térképen névvel megjelölt összesen 212 állóvizet tudtuk bevonni.

Az V. táblázatban az 50 ha-nál nagyobb kiterjedésű állóvizeket nagyságrendi sorrendben soroltuk fel. Névtelen tavak esetében a közeli község nevét adtuk meg zárójelben.

A főbb vízfolyások vízgyűjtőterülete szerinti mutató (VII. táblázat) a törzsszámokon kívül az állóvizek nagyságáról és jellegéről (természetes v. mesterséges tó, holtág) is tájékoztat.

Járásonkénti, megyénkénti vagy vízügyi igazgatóságonkénti mutatót nem készítettünk, mert ezek határai időről-időre megváltozhatnak. Az 1. mellékletként csatolt áttekintő térkép segítségével egyébként viszonylag könnyen összegyűjthetők valamely kívánt terület állóvizeinek törzsszámai.

STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉS

A térképi feldolgozás eredményeiről három statisztikai áttekintést közlünk.

A VIII. táblázat az állóvizeknek a nagyság szerinti megoszlásáról tájékoztat. A táblázat — az országos összesítés mellett — a Dunántúlról, a Tiszántúlról és a két főfolyó közötti, illetve azoktól északra eső területekről külön-külön is közöl adatokat.

A VII. táblázat végén az állóvizek vízrendszerenkénti megoszlásáról találunk statisztikai adatokat, a vízgyűjtőterületek vízzel borított hányadának a kimutatásával.

A VI. táblázat és a 3. melléklet a holtágak vízfolyásonként! és a vízfolyás hossza menti eloszlásáról ad áttekintést.

Itt említendő meg az I. táblázat, amelyik a három nagy tó, a Balaton, a Fertő és a Velencei tó főbb hidrológiai adatait foglalja össze.

AZ 1951—61. ÉVEKBEN LÉTESÜLT JELENTÉKENYEBB ÁLLÓVIZEK

A kiadvány elsődleges célja, hogy meghatározott időpontra (az 1951. évre, illetve pontosabban a II. táblázat 9. oszlopában megjelölt hónapokra) vonatkozóan adjon egységes képet az ország állóvizeiről. Az eddigiekben felsorolt valamennyi kimutatás és statisztikai áttekintés erre a „felmérsi időpontra”, az 1951. évre, vonatkozik.

Arra, hogy ezeket az adatokat a jelenlegi (1962. évi) állapotnak megfelelően teljes részletességgel helyesbítsük, nem gondolhattunk, hiszen ehhez új és teljes országos felmérésre, vagy legalábbis valamennyi állóvíz helyszíni bejárására lett volna szükség.

Mindazonáltal megkíséreltük a nyilvántartást az 1951—61. években létesült jelentékenyebb állóvizek adataival kiegészíteni. Ehhez három forrásunk volt:

a) A halastavakra vonatkozóan az 1958—59. években készült Vízgazdálkodási Adat- gyűjtemények (3) és az Országos Vízügyi Főigazgatóság évenkénti nyilvántartásai. (Az utóbbi, sajnos, a létesítés időpontjáról nem tájékoztat, a tárgyévben üzemelt halastavakra szorítkozik és általában nem ad megfelelően részletes helymeghatározást, így önmagában a kívánt célra nem alkalmas.)

b) A tározók tekintetében a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet közelmúltban készült nyilvántartására (5) és a tárgyban érdekelt nagyobb tervezőirodák esetenkénti adatszolgáltatására tudtunk támaszkodni.

c) Felhasználtuk még a Kavicsbánya Vállalat és a Külszíni Szénbányászati Tröszt építési naplóinak adatait is, egyrészt mert az utóbbi években létesült jelentékenyebb bányagödrökben csaknem kivétel nélkül felszínre bukkan a talajvíz, másrészt ezek a gödrök — megfelelő adottságok esetében — jól felhasználhatók lehetnének helyi vízgazdálkodási célokat szolgáló víztározóként.

8