Madarassy László: Síkvidéki vízrendezés (EJF, Baja, 1998)
3. Felszíni vízrendezés és vízelvezetés
3. Felszíni vízrendezés és vízelvezetés A hossz-szelvényt kézzel (manuálisan) általában A/4 méretnek megfelelő magasságú milliméterpapírra (pauszra) készítjük. A hossz-szelvényen a terepvonalat és vízfelszínt úgy látjuk, mintha a csatorna bal partján állnánk és egy képzeletbeli függőleges síkkal elmetszenénk a csatornát a tengelyén keresztül. A metszésvonalak a terepvonal és a vízfelszín vonala, ezt ábrázoljuk a rajzon. A terepvonal a térképről (helyszínrajzrol) leolvasható, egyenesekből álló törtvonal. A vízfelszínt azonban nekünk kell megtervezni. A vízszínesést 10 és 50 cm/km között választjuk meg. A befogadó csatornáknál kivételesen az 5 cm/km esés is elfogadható. Helyenként nagy eséseket is lehet használni, de akkor már vizsgálni kell, hogy nem lesz-e meder- kimosódás a nagyobb vízsebesség miatt. Tekintettel arra, hogy építési tervről van szó, az esés értékeket cm/km mértékegységben célszerű megadni, mert így a gépkezelő maga is leolvashatja a tervről az építéshez szükséges adatokat. Síkvidéki területen gyakran előfordulhat, különösen hosszabb befogadó főcsatornánál, hogy a megadott 10 cm/km minimális esés nem érhető el az indokolatlanul nagy földmunka vagy egyéb objektív akadályok miatt Ilyen akadályok lehetnek a meglévő műtárgyak, a kedvezőtlen, megcsúszásra hajlamos altalaj rétegződés, a nagy területveszteség, fenntartási és üzemeltetési problémák stb. Ez a magyarázata annak, hogy az árapasztó csatornákon kívül is sok olyan csatorna van az országban, amelynek vízszínesése csak néhány cm/km, fenékvonala pedig gyakorlatilag vízszintes. A vízfelszín tervezését a táblacsatomákon kezdjük, mert így a gyűjtőcsatornán már kiadódik a táblacsatomák csatlakozási szintje. Ezt követően rajzoljuk meg a gyűjtőcsatorna vízfelszínét, ügyelve arra, hogy a földmunka is kicsi legyen, de a táblacsatornákból is zavartalanul befolyhasson a víz a gyűjtőcsatornába. A mértékadó vízhozamhoz tartozó vízszín általában legalább 20 cm-rel a terep alatt maradjon. Ezt az értéket nevezzük biztonságnak. A vízszín tervezésénél ügyelni kell arra, hogy a csatornák a mértékadó (kiépítési) vízhozamot kiöntések nélkül vagy csak a terv szerint megszabott helyeken való kiöntéssel vezessék el. Néhány mélyedésnél azonban a földmunka minimumra törekvés érdekében, megengedhető egy kisebb mértékű kiöntés, hogy az egész hálózat vízszintje e miatt ne kerüljön mélyebbre, vagyis a földmunka ne legyen aránytalanul nagy. Ennek összességében kedvező környezeti hatásai is vannak. Tervezéskor a vízszinteket a műtárgyak által okozott visszaduzzasztási magasságveszteségek figyelembevételével kell megállapítani. Egy áteresz megengedhető visszaduz- zasztása 5 cm, gyakorlatban azonban ennél nagyobb érték is kialakulhat uszadékok miatt. A próba hossz-szelvények megtervezése után tehát már ismerjük a csatornák vízszínét és azok esését, de nem ismerjük a csatornák fenékvonalát. Ahhoz, hogy ezt megtervezhessük, szükségünk van a csatornák vízhozamára, mert ennek alapján tudjuk kiszámítani a levonulási vízmélységet, amely majd kijelöli a fenékvonalat. 3.4. A vízelvezető hálózat hidrológiai méretezése A belvízhálózat és a felszíni víz elvezetésére szolgáló csatornahálózat hidrológiai méretezése a levezetésre kerülő vízmennyiségek, vagyis a mértékadó vízhozamok meghatározását jelenti. A mértékadó vízhozamokat a fajlagos vízhozam (q) alapján számítjuk, melynek mértékegysége 1/s-ha vagy 1/s-km2; ez olyan átlagos vízhozam, amely a vizsgált csatornaszelvényhez egységnyi területről egységnyi idő alatt érkezik. A q fajlagos vízhozam több részből tevődik össze, mégpedig: —a csapadékból, — az öntözővíz csurgalékvizéből, — a talajvíz hozzáfolyásból és —a töltések alatt átszivárgó vízből. 42 ©Phare Program HU-94.05
