Madarassy László: Síkvidéki vízrendezés (EJF, Baja, 1998)
2. A hazai síkvidéki vízrendezés fejlődéstörténete
2. A hazai síkvidéki vízrendezés fejlődéstörténete 1845-ben, a Tisza-mappáció befejezése után a szabályozási munkák elősegítésére sorra alakultak az ármentesítő társulatok. Az akkori törvények a munkákat azzal is segítették, hogy lehetővé tették a többség akaratának érvényesülését az ellenálló, elzárkózó birtokosokkal szemben. A társulatoknak az is perspektívát adott, hogy 1845-ben elkészült Vásárhelyi Pál utolsó munkájaként a Tisza-szabályozás műszakilag megalapozott, teljes folyóra kiterjedő terve. Ezt követően hozták létre az állam által támogatott Tisza-völgyi Társulatot, amely aztán elindította a lecsapolási munkákat. A történetírás a tiszai munkálatok megindításában Széchenyi szerepét külön is kiemeli, a "legnagyobb magyar" neve e műszaki munkának is mitikus jelentőséget adott. Mielőtt a lecsapolási munkák eredményeit összefoglalnánk, szólni kell a munkát elvégző kubikusokról is. A kubikus szó onnan ered, hogy a munkabért a kiásott föld mennyisége szerint határozták meg. Egysége a köböl (öl3), kb. 6,86 m3 (a német kubik- a köb- előszavunk megfelelője). Ez a mennyiség könnyebb talajoknál egy munkás napi teljesítménye volt. A kubikusság a közép-tiszai megyék fontos társadalmi rétegévé vált. A vízimunkálatoknál teremtett munkalehetőség fontos volt az olyan területeken, ahol nem volt ipar, nem alakultak ki jelentősebb városok, és egyelőre nem vált belterjessé a mezőgazdaság, ami a növekvő lakosság számára megélhetést nyújtott volna. Vízrendezési elv volt, hogy a folyók felső szakaszán lassították az árvizek kialakulását (ármentesítési módszerekkel), az alsó szakaszon pedig gyorsították az árvíz levonulását, illetve a meder kiürülését. Ennek megfelelően a munkákat alulról kellett volna elkezdeni, de az árvízi érzékenységet figyelembe véve, a szabályozást Széchényi javaslatára Tiszadobnál kezdték meg 1846-ban. A vízi munkálatok eredményeként a Tisza pályája 114 mederátvágással 1419 km-ről 964 km-re csökkent. A Tiszánál a korábbi 2-3 cm/km-es vízszínesés 3-4 cm/km-re nőtt. A Chézy-képíet segítségével megvizsgálva az átlagos sebesség 2,5 cm/km-es vízszínesésnél vrégi = CyflU = kR2/i I]2 * kHm I1/2 = 30-22/3-0,000025l/2 =0,24 m/s, és a szabályozás utáni, mélyebb levonulási vízmélységnél és 3,5 cm/km-es vízszínesésnél vmai = CyflU = kR2,3IV2 ~ k H2,2 V'2 = 30-32/3 ■0,0000351/2 = 0,37 m/s; vagyis az átlag sebesség kb. 1/3-dal nőtt meg a folyórövidülés következtében. Összességében az árvizek ma gyorsabban vonulnak le a Tiszán, mint a szabályozás előtt, de nem olyan gyorsan mint a Dunán, mivel ez utóbbi esése kétszerese a Tiszáénak. Tehát a Tisza a Dunához képest lassú folyó, mégis gyakori a kritikai észrevétel ennek kapcsán. 1867, azaz a kiegyezés után a szabályozási munkák megújult erővel folytatódtak. Sor került a Tisza mellékfolyóinak (Szamos, Körös, Maros), valamint a Duna és mellékfolyóinak szabályozására és ármentesítésére is. A szabályozott medret néhány fuggőmedrű szakasztól eltekintve a folyók „elfogadták", abban jól beágyazódtak, korrekciót, illetve javításokat ma sem igényelnek. A lecsapolások eredményeként sok helyen egyedi természeti és történeti, sőt műemléki táj jött létre. A belvízrendezési munkák végrehajtása Az árvízvédelmi gátak megakadályozták ugyan az árhullámok kiöntését, ezzel azonban a mentesített árterek még korántsem váltak művelésre alkalmassá. Ezeken a földeken egy-egy csapadékosabb esztendőben a (külvizekkel növelt) belvizek, az ármentesítés előtti ősállapotot állították vissza, és teljesen bizonytalanná tették a mezőgazdasági termelést. Amikor a az 1760-as években társulati formában az első belvízmentesítési munkákat megkezdték, ez az ősállapot jellemezte a Tisza- és Duna-völgyi síkságainkat A társulatok a törvényben előírt kötelezettségük teljesítésére zsilipeket építettek az árvédelmi töltésekbe, azonban hosszan tartó árvizek idején ez nem bizonyult kielégítőnek. 28 ©Phare Program HU-94.05
