Madarassy László: Síkvidéki vízrendezés (EJF, Baja, 1998)
1. Általános fogalmak és meghatározások
1. Általános fogalmak és meghatározások ken folytatott, idő- és térbeli változékonyságot, labilis ökológiai állapotot eredményező növénytermesztés és állattenyésztés adja. Mérnöki szempontból különös jelentősége van a kultúrtáj elkölönítésnek, mely az ember tudatos alkotói tevékenységének jegyeit feltüntető természeti táj. Környezeti elemek, a környezet élő és élettelen alkotórészei: élővilág, föld, viz és levegő. Tágabb értelemben, a társadalmi tevékenység eredményeképpen megjelenő létesítmények is a környezet elemei. Tájalkotó elemek (tájelemek), az emberi környezetnek formákban kifejeződő egységei. Jellegük szerint természet-, módosított- és művi tájelemeket különíthetünk el. A tájelemek a környezet elemeivel egyeznek meg, melyek az állandósult karaktervonásaikkal válnak tájalkotó elemmé. A természeti tájelemek a nem befolyásolt táji összetevők, ezek az abiotikus tényezők (pl. alapkőzet, domborzat, klíma, vízháztartás), továbbá a biotikus tényezők (pl. az ember, az állat- és növényvilág, a talaj, a levegő és a víz kölcsönhatása) útján érvényesülnek. A befolyásolás mértékétől függően módosított és művi elemekről beszélhetünk. Befolyásolt tájelemek például a szabályozott vízfolyások, a csatornák, a termesztést szolgáló teraszok és vízlevezetők, a földutak, a mező- és erdőgazdasági monokultúrák, az öntözött táblák létesítményeikkel együtt. Művi tájalkotó elemek az emberi tevékenység élettelen termékei" például az épületek, tornyok, ipari építmények stb., a közlekedési és vízgazdálkodási stb. műtárgyak, és így tovább. Ökológiai kiegyenlítő felület, a táj legnagyobb biológiai aktivitással rendelkező felülete (része). Ezek elsősorban a vízfelületek, az állandóan fákkal, cserjékkel borított zöldfelületek, továbbá az ún. menedékhelyek (refűgium területek), a nedves biotópok (pl lefolyástalan mélyedések, kubik gödrök, vízmosások, felhagyott anyagnyerőhelyek) és lokális énelemben a különböző hasznosítású területek szegélyei (mezsgyék, fasorok, utak és csatornák a kísérő növényzettel stb.). Szegélyek, a különböző tájelemek találkozást és hatarolo vonalai, valamint térfalai; ezek lehetnek horizontális és vertikális elemek. Horizontálisak a szántó- legelő, rét, kopár és vízfelület határoló vonalai és vertikálisak az erdő-szántó, település-mezőgazdasági terület, út és csatorna-kísérő növényzet, továbbá a térszíni kiemeikedesek (domb és hegygerinc) határoló vonalai, illetve térfalai. Minden szegély fontos tájalkotó elem, különösen a vertikális elemek, melyek keretezik a tájképet vagy lehetetlenné teszik az átlátást A szegélyek művi átalakítása, átrajzolása, lebontása a táj esztétikai értékeit csökkenti, ezek hosszának növelése pedig azt javítja. A szegélyek más osztályozás szerint lehetnek természetes és mesterséges szegélyek Szegélyhatás, a táj sokoldalúsága és esztétikai értéke a szegélyek hosszán és milyenségén jut kifejezésre. A szegélyekben és azok viszonylag kis környezetében jelentősen eltérőek a benapozási, lég- és talajhőmérsékleti, lég- és talajnedvességi, légmozgási, hótartóssági és élőhelyi viszonyok, melyek az élővilág szempontjából védelmet jelentenek. Sajátos viselkedésmódja alapján az ember (is) a különböző tájalkotó eleinek találkozási helyeit kedveli, ezért némi túlzással szegélylakónak vagy szegélykedvelőnek tekinthető. A szegélyhatás érvényesítése fontos része a tájtervezésnek. Különös jelentősége van a vízrendezés szempontjából is, mivel a vízfolyások, csatornák, partvonalak a kísérő növényzettel fontos természetes és művi szegélyek Egyedi tájértékek, olyan jelentős tájalkotó elemek, amelyek a gazdálkodással, a termeléssel, és a történelmi és a kulturális tevékenységekkel kapcsolatban keletkeztek, továbbá azok a jelentős természeti képződmények, amelyek tájjelleg szempontjából számottevőek. Tájértékelés, a táj természeti , módosított és művi elemegyütteseinek elemzése, azok ökológiai, ökonómiai és esztétikai jelentőségének meghatározásával. 24 ©Phare Program HU-94.05
