A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Schick Emil: Ármentesítések
ltí vízépítés történelmi Magyarország területének csupán 11.15 százaléka volt ármentesített terület. A csonka országra nézve tehát az ármentesítés jelentősége lényegesen növekedett. Ezekből az adatokból is kitűnik, hogy milyen óriási kulturmunkát végeztek e társulatok, midőn ily nagy kiterjedésű és a mezőgazdasági művelés számára többnyire elsőrendű területet védtek meg a folyók árvizei által való elöntés ellen és biztosították e területeknek rendszeres, hasznothajtó mező- gazdasági művelés alá vételét. Az ország közgazdaságára óriási jelentőségű ennek a nagyszabású kulturmunkának az eredménye és valóban nem találhatjuk túlzásnak Kvassay Jenőnek azt a kijelentését, midőn az ártéri érdekeltségeknek eme nagy vállalkozását, óriási erőkifejtését második honfoglalásnak nevezi. A legörvendetesebb az a körülmény,! hogy az érdekeltségek ezeket az eredményeket úgyszólván teljesen a saját erejükből érték el. A magyar társadalomnak nagyon szeretik a szemére vetni, hogy min dent az államtól vár. Az ármentesítések terén Magyarországon elért páratlan, az egész világon egyedül álló eredmények azonban ennek az ellenkezőjét bizonyítják és azt mutatják, hogy nálunk is csak attól függ az ilyen társadalmi mozgalom sikere, hogy azt helyesen szervezzék, hogy az valóban megfeleljen ama társadalmi, illetőleg gazdasági csoport érdekeinek, amely a munka elvégzésére vállalkozott. A hazai ármentesítések terén elért eredmények azt is bizonyítják, hogy a társadalmi erők működtetése és az, állam vezető és ellenőrző szerepe közötti összhangot a vonatkozó törvények által megállapított szervezet szerint működő hazai ármentesítő társulatok esetében helyesen találták el. A társulatok azonban nemcsak árterüknek az árvíz által való elöntése ellen való megvédését tűzték ki feladatul, hanem, hogy földjeiket mezőgazdaságilag rendszeresen kihasználhassák, kénytelenek voltak az ármentesített területre eső és a védgátak mögött összegyülemlő csapadékvizeknek, az úgynevezett belvizeknek, valamint az árteret övező magasabb területekről az ártérre lefolyó, úgynevezett külvizeknek levezetéséről is gondoskodni. Az előbb említett belvizeket belvízcsatornákkal, zsilipekkel, valamint nagyobbára szivattyúzás segélyével távolítják el az ártérről. Az utóbb említett külvizeket rendszerint már az ártér szélén ásott, úgynevezett övcsatornákban fogják el, még mielőtt az árterületre lefolynának és alsó részükben gátak közé fogott, lehetőleg nyílt csatornákban vezetik le a befogadó folyóba. A legutolsó évtizedekben a társulatok saját érdekükben igen nagy tevékenységet fejtettek ki a belvízlevezetés terén még abban az esetben is, ha a társulat nem is vette fel alapszabályaiba a belvízlevezetésről való gondoskodást, mert végre is a társulat érdekeltjeire közömbös, vájjon az árvíz vagy a belvíz teszi-e tönkre a termést. E tevékenység eredményeként a háború kitörése előtt a Duna és Tisza völgyének árterületein 12.905 km hosszú belvízlevezető csatornát építettek ki és tartottak fenn. Ezeknek a csatornáknak kezelésére szolgált 5480 drb kiépített zsilip. A csatornákon 3758 drb hidat kellett a társulatoknak a közlekedés számára építeni és fenntartani. A hazai ármentesítések fejlettségének magas fokát mi sem tünteti fel jobban, mint a belvízcsatornáknak a folyókba való torkolásánál 1890. év óta kiépített szivattyútelepek nagy száma, amelyek arra szolgálnak, hogy a belvíz az árterületről abban az időben is eltávolítható legyen, amikor az árvíz
