A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Sajó Elemér: Vízi építkezéseink fejlődése és jövője
VÍZÉPÍTÉS lat Megkezdődtek az öntözések, úgy a dombos vidéken, mint az Alföldön; a Bácskában kiterjedt rizstelepek termelik a magyar rizst. A Hortobágynak azelőtt legsivárabb részén óriási halastavak vize csillog már messziről, de másutt is sok helyen az országban. A régebben alig művelhető, hideg, nedves kötött talajok alagcsövezve kétszeres termést szolgáltatnak. Megkezdődött a fehér szénnek, a vízierőknek a kihasználása. Szép új turbinatelepek állítják elő a vízből a villamosáramot Resicán, Temesváron, Nagyszebenben, Szentbenedeken, Marosvásárhelyen, Kolozsvárott, a Hernádon, Ikerváron, a Rábán és még sok helyen az országban. Ügy a fővárosban, mint az ország sok városában megépült az egészséges, friss vizet szolgáltató vízvezeték — vagy legalább ártézi kút —- és a csatornázás, amely művek a régi nagy halálozási arányszámokat örvendetesen leszorítják. A víz megszűnt veszélyes elem lenni; átalakult hasznos elemmé! A vizek elleni védekezés túlnyomórészben befejeztetett. Megkezdődött a kultúrának egy újabb fejezete: a vizek hasznosítása, a hajózás, a vízierő, az öntözések céljaira. Az árvízi és középvízi szabályozásokat követte a kisvízi szabályozás, mely már túlnyomórészben a hajózás érdekeit szolgálja. Ami hatvan év alatt létesült, sokkal több, mint amennyit a legnagyobb magyar látnoki szemeivel elképzelni, remélni mert. Méltán nevezte Kvassay Jenő ezeket a hatalmas munkálatokat és eredményeket egy második honfoglalásnak! A magyar vízimérnökök az egész világon becsületet szereznek a magyar névnek. A külföldi vízügyi kongresszusokon, a külföldi szaklapokban állandóan nagy érdeklődéssel tárgyalják hatalmas, sok tekintetben párjukat ritkító munkálatainkat és a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak azokról. A külföldi szakemberek nagy számban jönnek hazánkba, hogy a helyszínén is tanulmányozzák műveinket. A külföldi kormányok elismeréseket és magas kitüntetéseket adományoznak vezető vízimérnökeinknek. Hazánk a kiegyezéstől 1913-ig eltelt 46 év alatt óriási munkát végzett minden téren és annakidején nem is remélt virágzásnak indult. De mikor a munkának a nehezebb része már készen volt, mikor már kezdtük volna annak gyümölcseit élvezni, már közeledett a gyanútlan ország felé sötét szárnyain a magyar végzet; a háború, az összeomlás, Trianon, amely nagyobb pusztulást zúdított ránk, mint a tatárjárás, mint a mohácsi vész. Üjra ismétlődött a földrajzi helyzetünkből folyó magyar tragédia: hősies küzdelem és ennek dacára elbukás. Most kezdünk csak magunkhoz térni, szomorúan nézünk szét a romok között és újra nekifogunk a munkának. Tudjuk, hogy az összeszorított fogakkal, zajtalanul folytatott erőfeszítés, kitartó munka egyik legfőbb eszköz a talpraállásunkra. A munkanélküli népet belső viszályok demoralizálják; a munka összekovácsolja, egységessé teszi a megmaradt kis országot; az egységes, egyetértő munkásnépet megbecsülik más nemzetek is, különösen most, mikor csak röviddel ezelőtt újra látták, hogy a magyar nemcsak dolgozni tud. hanem hősiesen harcolni is! A síkság, az Alföld csonka hazánknak aránylag még sokkal nagyobb részét foglalja el, mint Nagymagyarországnak. Ezért a víziügyeknek, a vízimunkálatoknak a jelentősége erősen megnövekedett. Leszámolva veszteségeinkkel, a pusztulással, foglaljuk össze, mik a legközelebbi, a legfontosabb teendőink a
