A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Rohringer Sándor: A vízimérnökök nevelése
18+ VÍZÉPÍTÉS Az 1923. évi október havában a jelen sorok íróját nevezték ki a vízépítés- tani tanszék tanárává. Első feladatként nyomult előtérbe a háború alatt elmaradt felszerelések pótlása, az előadásoknak és gyakorlatoknak az újabb tudományos színvonalra való emelése s a tudományos búvárkodás eszközeinek előkészítése. A 10 év óta elmaradt hidrometriai gyakorlatok újra felvétettek és pedig a szentendrei és óbudai Dunaágban, mint amelyek tanulmányi célokra méreteiknél fogva leginkább megfelelnek. Ugyancsak rendszeressé váltak a Klimm Mihály által elsőizben bevezetett tanulmányi kirándulások is. A könyvtár és felszerelések hiányainak pótlása után egy, az előadásokat modell-kísérletekkel támogató hidrotechnikai laboratórium felállítása sok nehézség és pénzhiány leküzdése után az 1928. évben sikeresen be is fejeződött. A vízépítéstani tanszék jelenleg különösen két irányban működik, úgymint elméleti irányban az előadások által és azokkal szoros kapcsolatban, illetve párhuzamosan haladva a hidrotechnikai laboratóriumi munka, továbbá gyakorlatok (ide tartoznak a már említett mérési gyakorlatok is és tanulmányi kirándulások) útján szemléltető, gyakorlati irányban. Az előadott anyag elméleti részében a haladás kívánalmainak megfelelően kibővült, amennyiben ma már az 5 féléven át — a II. év II. felétől kezdve — a hidrosztatika, hidrodinamika alapelvei és a hidrológia, hidrográfia lényegesebb részei képezik az előadások anyagát. A II—III. félévekben a folyómedrek rendezése, az alapozások, duzzasztóművek, völgyzáró gátak, a IV—V. félévekben az ármentesítés, lecsapolások és öntözések, városok vízvezetéke, csatornázás, hajócsatornák, folyami kikötők és végül a vízierők képezik az előadások tárgyát, mindenkor a tudományos irodalom és haladás szemmeltartásával. Az előadásokkal kapcsolatosan legfontosabb szerep a hidrotechnikai laboratóriumnak jut. amely minden igényt kielégítő módon van felszerelve. Ennek leírását az alábbiakban adjuk: A legutóbbi évtizedekben, amikor a víznek hajózási, erőtermelési, öntözési, ivási stb. célokra való felhasználása terén nem remélt hatalmas fellendülés állott be, a gyakorlat, amely sokszor súlyos összegeknek befektetését kénytelen igazolni, nem helyezkedhetik arra a kényelmes alapra, hogy ha valamit felépítünk és a víz az építmény hiányait megtalálva, azt megrongálja, majd pótoljuk a hiányokat. A verseny, a nagy befektetések, az üzemek folytonossága pontos feleletet kívánnak minden kérdésre, amennyire az egyáltalán emberileg lehetséges, s így lett rendszerré külföldön az, hogy az elméleti és tapasztalati alapon megtervezett műveket felépítésük előtt laboratóriumi modelleken vizsgálják meg és fordítva az is, hogy a valóságnak megfelelő viszonyokat laboratóriumi modelleken lehetőleg híven előállítva, azokon a víz, továbbá a víz és hordalék együttes mozgásának törvényeit eredményesebben tanulmányozhatják, mint ahogy az a természetben — történhetnék. Egyéb példák mellőzésével felhozhatom itt, hogy Fargue, a természetes medrekben mozgó víz törvényeinek zseniális kutatója már több mint 50 év előtt egy kis mesterséges folyón (La petite riviére de Bordeaux) állapította meg azokat a törvényszerűségeket, melyeket aztán a valóságban pl. a Garonne-on megtalált. A hidrotechnikai laboratóriumok kutatómunkája főleg három csoportba foglalható össze: 1. A hajóközlekedést és kikötőépítést szolgáló munkálkodás, pl. a hajóellenállások tanulmányozása. 2. A turbinaépítésre vonatkozó tanulmányok.
