A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Sajó Elemér: A vízügyi szolgálat szervezetének fejlődése
180 VÍZÉPÍTÉS között -— csakis egy, a bürokratikus formákhoz kevésbbé kötött szervezettel, egy autonóm bizottság útján lehet racionálisan végrehajtani. Az erre vonatkozó tárgyalásokat saját maga folytatta a kereskedelemügyi minisztériummal. A bizottság — amelynek megalakításánál a Károlyi-kormány hálátlanul mellőzte Kvassayt — 1919 február 1-én kezdte meg működését. Kvassay mellőz- tetése dacára is — úgy a személyzetnek, mint a soroksári Dunaág nagy felszereléseinek rendelkezésre bocsátásával — ezentúl is erőteljesen támogatta a Kájlinger Mihály elnöklete alatt állott autonóm bizottságot, amely a munkálatokat rögtön nagy erővel indította meg. De a bizottság működésének is csakhamar véget vetett a proletár-diktatúra, melynek elmúlását Kvassay már nem érte meg. A kereskedelemügyi minisztériumban volt víziügyeket (kikötőt, Duna— Tisza-csatornát) 1919 őszén áttették a földmívelésügyi minisztériumba és így végre az összes víziügyeket egyesítették (kivéve a vízvezetéki és városcsatornázási munkálatokat). De a vízügyi szolgálatnak most nagyon szomorú korszaka kezdődött. Pénz a munkálatok céljaira nem állott rendelkezésre, — annak értéke amúgy is napról-napra zuhant, — a tisztviselők alig kaptak fizetést, megkezdődött a vízimérnöki létszámnak is B-listák útján való apasztása. Lakást sem a fővárosban, sem vidéken nem lehetett kapni, ezért tisztviselőket sem lehetett áthelyezni, a szolgálat teljesen megmerevedett, berozsdásodott. A szolgálat csak az elkerülhetetlen, inkább napi teendőkre, a régieknek karbantartására szorítkozott. Jövőbetekintés, hosszabb időre való programút —■ a Sión és a Balatonon kívül — lehetetlenné vált. Az elfajulásnak indult folyók újból a belsőségeket és az árvízgátakat kezdték veszélyeztetni; a belvízcsatornák feliszapolódása folytán a lecsapolt területek kezdtek újra elmo- csarasodni. A vízügyi szolgálat kiadványai és minden irodalmi tevékenység is megszűnt. Az így bekövetkezett pangás a kikötő munkálatait is elsorvasztotta. Hogy a kikötő sürgős építését a sorvadó adminisztrációból kiemelje, gróf Bethlen István miniszterelnök 1921 augusztusban azt kormánybiztosra, dr. Zielinski Szilárdra bízta, kinek 1924-ben bekövetkezett halála után Maurer Gyulát nevezte ki kormánybiztossá. A kormánybiztos mellé a hatóságok képviselőiből végrehajtó-bzottságot szervezett. A miniszterelnöknek ezek az intézkedései teljes mértékben célhoz vezettek és biztosították a kikötő munkálatainak programmszerű és zavartalan végrehajtását. A fenti megoldás nem ütött csorbát a víziügyek egységén, mivel a kikötőkormánybiztosság személyzete a vízimérnökökből került ki és a kikötő munkálatai felett a műszaki felügyeletet a földmívelésügyi minisztérium gyakorolja. A kereskedelmi és ipari kikötő építése alkalmat adott arra, hogy ott a jelenlegi vízimérnöki karnak mintegy 20 százaléka rendkívül intenzív és olyan fokon álló működést fejtsen ki, amely semmivel sem áll a külföldi hasonló munkálatok nívója alatt. A kikötőépítő mérnökök nemcsak igen kényes és komplikált vízimunkálatokat hajtottak végre, — gyakran igen súlyos viszonyok között, — hanem hidakat, vasutakat, utakat, nagy vas- és vasbetontárházakat és igen sok különleges gépi berendezést is létesítettek. Ezalatt a vízimunkálatok egyéb területein tovább tartott a pangás. A legsürgősebb kisebb munkálatokra elkerülhetetlenül szükséges, aránylag csekély összegek fedezetéről esetről-esetre történt — nagyobbára az állami költségvetés
