A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Sajó Elemér: A vízügyi szolgálat szervezetének fejlődése
vízépítés 17!» Intő példa ez a jövőre nézve, hogy a vízi ügyek szétszakítása mennyire megbosszulja magát! Beláthatatlan perspektíva nyílnék meg, ha a Duna—Tisza-csatorna már készen volna és a tiszai és körösi víziutainkat is közlekedésügyünk szolgálatába állíthatnék be és ezáltal is fokoznánk a budapesti kikötő kihasználását. 1911-ben a vízi munkálatoknak egy másik csoportját, a közegészségügyi mérnöki szolgálatot is elszakították a földmívelésügyi minisztériumba koncentrált vízügyi szolgálattól és áthelyezték a belügyminisztériumba, onnét pedig a népjóléti minisztériumba. Hogy ez a szétszakítás hátrányokkal jár, mutatja az is, hogy a belvízi szivattyútelepeknek, a belterületek víztelenítésének és az artézikutaknak az ügyei jelenleg is közös ügyek a földmívelésügyi és a népjóléti minisztériumok között, ami éppen nem szolgál a közérdeknek előnyére. A széttagoltságból eredő hátrányok annyira nyilvánvalóvá váltak, hogy a közvélemény már jóval a háború előtt mind nyomatékosabban követelte az összes víziügyeknek egyesítését. A világháborúval hazánkra szakadt végzet a víziügyek terén is megakasztott mindent, azután pedig rettenetes rombolás kútforrásává vált. 1914 júliusban a mérnökök zöme hadba vonult, az építkezéseket meg kellett szüntetni. A háború ideje alatt csak egyes kisebb, halaszthatatlan munkákat hajtottak végre, — főképen a Dunán, a hadviselés érdekében, — de azokat is igen nagy nehézségek között. A dunai víziút óriási szolgálatokat tett a középponti hatalmak hadviselésének. A Vaskapu forgalma 700.000 tonnáról 3 millió tonnára emelkedett! Már a háború alatt nyilvánvalóvá lett az a nagy szerep, amelyre a dunai víziút Középeurópa közgazdasága érdekében predesztinálva van. A németek is felfedezték a Dunát. Kvassay — a háború szerencsés befejezése reményében — minden előkészületet megtett a dunai víziút és forgalom fejlesztésére. Beható tárgyalásokat folytatott a német és oszrák szakkörökkel; a dunai kérdésre vonatkozólag előadásokat tartott, propagandát folytatott és intenzív irodalmi működést is fejtett ki. Azt az időt, mikor a szerb és román Duna osztrák-magyar fennhatóság alatt állott, felhasználta arra, hogy ezekről a Duna-szakaszokról minden adatot, térképeket, felvételeket stb. beszerezzen. A szerb partok mentén — a szerb hatóságok ellenállása folytán addig elmaradt — felvételeket végrehajtatta. A kereskedelemügyi minisztériummal tárgyalásokat folytatott, hogy a háború befejezése után nagyobb arányokban lehessen megkezdeni a kereskedelmi kikötő építését. Az összeomlás a vízügyi szervezetet is éppen olyan végzetes arányban csonkította meg, mint hazánkat. A vízi hivatalok és felszerelések nagyobb része megszállt területen maradt. A mérnökök egy részét a csehek és szerbek, de főképen a románok igyekeztek ott tartani, mert szükségük volt reájuk. A személyzet másrésze pedig visszamenekült a csonka hazába. A visszaözönlő mérnökökből Kvassay elsősorban is a budapesti kikötő építésére szükséges nagy szervezetet igyekezett összeállítani, mivel a soroksári Dunaágnak folyamatban levő munkálatai révén ez a nagy építkezés látszott elsősorban megkezdhetőnek és amúgy is a legsürgősebbnek. Kvassay úgy vélte, hogy ezt a nagy munkálatot -— különösen az akkori viszonyok
