A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Joó István: Közegészségügyi mérnöki munkálatok
164 VÍZÉPÍTÉS hivatva enyhíteni az újabban megkezdett csőkút-sorozat. A vízfogyasztás napi minimuma 118.000 m‘, maximuma 220.000 m\ A fejenkénti 24 órai fogyasztás tehát 118—220 liter. A budapesti vízműhöz hasonló elrendezésben létesült Pozsony város vízvezetéke 1884—85-ben, továbbá Komárom város vízműve, valamint az újpesti vízmű és ugyanígy épül jelenleg Vác város vízmüve is. A föld mélyebb vízadó-rétegeiből a vízbeszerzés természetesen csak vertikális kutakkal eszközölhető. De voltak kísérletek arra, hogy nagyobb mélységig is falazott kutakat létesítsenek sülyesztéssel. A MÁV Versec—kubini vonalán több, 40 méter mély, 2 m átmérőjű falazott kutat készítettek (sőt az egyik 51 m mély). Az előállítás azonban nagyon nehéz és körülményes munka volt. Erre szükség nincsen, a jól elkészített mélyfúrású kutakból is nagymennyiségű vizet lehet nyerni. Hazánkban a mélyfúrás fejlődése is az elmúlt 60 esztendő munkája. 1867-ig mindössze 25 kútról tudunk, amelyet fúrással állítottak elő. Azóta ez a szám a mai napig a régi Magyarország határai között 3000-en felül emelkedett. A mélyfúrású kutak létesítésének biztosságát nálunk Zsigmondy Vilmos alapozta meg 1866-ban a harkányi, 1870-ben a lipiki, 1875-ben ránk-herlányi, 1866—67-ben a margitszigeti, 1868-—1878. évben a budapesti városligeti artézikét létesítésével, mely utóbbi fúrás 970.4 m mélységig sülyesztetett le. Utódja a fúrások tökéletesítésében Zsigmondy Béla volt, akinek munkáját többszáz mélyfúrású kútnak még ma is eredményes vízszolgáltatása hirdeti. Komoly, szakszerű mélyfúró-munkákat végzett, amelyeknek eredményei hazánk geológiai rétegeinek megismerését is elősegítették. Az 1885. évi XXIII. t.-c. a fúrások egymástól való távolságára nézve határt szab és a kutak létesítését engedélyhez köti. A kútfúrás maga azonban nincsen képesítéshez kötve. Ez a körülmény és az, hogy nálunk is meghonosodott az öblítő fúrási eljárás, amely- lyel könnyen és olcsón lehet mélyfúrást előállítani, azt eredményezte, hogy az 1890-es években gombamódra szaporodtak a fúrási vállalkozók. Kisműveltségű falusi gépészek aránylag csekély díjazás ellenében fúrásokat vállaltak. Ennek következménye az lett, hogy fúrási adataik megbízhatatlanok voltak és temérdek fúrás nem sikerült, igen sok pedig néhány évi használat után felmondta a szolgálatot. A tehetősebb ingatlantulajdonosok egyre-másra kutakat fúrat- tak. A felszökő víz igen sok helyen meghaladja a helyi szükségletet és a felesleg haszontalanul folyik el a föld színén. Az Alföldön a legtöbb helyen sikerült az ivóvíznek mélyfúrásokkal való beszerzése. A közegészségi állapotok a kutakkal nagyon megjavultak. A feleslegesen elfolyó temérdek víz azonban mégis sok helyen bajt okoz, mert egyfelől haszontalanul csapolja meg a vizet adó réteget, másfelől az elfolyó vizek a sík vidéken pocsolyákat támasztanak, melyekben a víz megromlik, káros párolgásával a levegőt fertőzi, továbbá a fertőzött talajvízszínt magasan tartja. A fúrások technikája 1867 óta nagyot fejlődött; ezt a kőszénkutató fúrások tökéletesítése is elősegítette. Vízbeszerzésnél ma is az öblítő fúrásnak lehet előnyt adni, mert olcsón és gyorsan állíthatók elő vele a kutak. Hosz- szabb ideig ugyan az a felfogás uralkodott nálunk, hogy a rétegképződések fekvését csakis száraz fúrási eljárással lehet pontosan megállapítani. Az öblítő fúrási eljárás tökéletesedése azonban már igazolta, hogy ezzel az eljárással is a legpontosabban meg lehet a rétegek anyagát állapítani. Semmi szükség sincs tehát arra, hogy mélyfúrási munkáknál, különösen vízszerzési előmunkálatoknál ne az olcsóbb öblítő eljárással dolgozzanak.
