A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Joó István: Közegészségügyi mérnöki munkálatok
VÍZÉPÍTÉS 163 A forrásokat úgy kellett foglalni, hogy a csapadékok beszüremkedése a víz minőségét, tisztaságát ne befolyásolja. Zsolnán 12 km-ről hozták be a városba a forrásvizet, holott a Vág a város lábánál állandó víznyerési lehetőséget biztosított volna. Nálunk a mesterséges szűréstől idegenkedtek, nemcsak a lakosság, hanem a szakértők is, akiknek véleménye nem volt a mesterséges szűrésről egyöntetű. Budapest székesfőváros vízvezetékének kiépítése amiatt késett 1879-től 1893-ig, mert a szakértők kétféle véleményen voltak. A mesterséges szűrés mellett volt az egyik és a természetesen szűrt talajvíz beszerzése mellett volt a másik. Hosszú tanácskozás, tanulmányozás előzte meg a végleges elhatározást, amely a mai, a természetesen szűrt talajvízre alapított vízvezeték kivitelét biztosította. A székesfővárosi vízvezeték létesítése kórül folytatott tanulmányok és vitatkozások döntő hatással voltak nálunk a későbbi vízbeszerzési előmunkálatokra. A jelszó mindezideig az volt, hogy — hacsak lehetséges — természetesen szűrt állapotban kell a vizet eljuttatni a fogyasztóhoz. Budapesten az 1889-ben létesített mesterséges szűrőt 1899-ben üzemen hívül helyezték, ugyanígy a budafoki mesterséges dunavizszűrőt is. Szolnok város vízvezetékénél a nyers tiszavíz előzetes ülepítése timsóoldat hozzákeverésével kitünően sikerült. Ez a vízvezeték állandóan kifogástalan, élvezhető, jó vizet szolgáltat. A Balaton mellett, Balatonföldváron és Siófokon is szűrik a Balaton vízét. Balatonföldváron 1896-ban már eredetileg is, Siófokon azonban csak utólag, a mélyfúrású kutak vizének pótlására fordultak a szűrt balatonvízhez. A mesterséges szűrés iránti tartózkodás nálunk még ma sem szűnt meg teljesen. A káros baktériumok ellen a külföldön jól bevált klórozást nálunk is sikeresen lehet alkalmazni. A föld mélyéről nyerhető vízszerzésnek könnyebbik alakja az, amikor a vizet az aránylag kisebb mélységben elterülő kavicsrétegből lehet nyerni. E szűkre szabott helyen csak arról emlékezhetünk meg, hogy a vízbeszerzés ez esetben történhetik nagy átmérőjű kutakkal, kis átmérőjű, furott csőkutak- kal és a földbe fektetett vízszintes csövekkel (galériákkal). A víz összegyűjtésére szolgálhatnak egyszerű gravitációs, közvetlen szívásra és szivornyás gyűjtésre alapított vízszerző-berendezések. Vannak viszont olyanok is, amelyeknél egy-egy kút vagy galéria vizét külön önálló szivattyúberendezés szállítja a központi gyüjtőtelepre, vagy egyenesen a fogyasztó csőhálózatba. Budapest székesfőváros mai víztermelési rendszere e tekintetben a legváltozatosabb példákkal szolgál. A víztermelés legnagyobb részben nagy átmérőjű sülyesztett kutakból történik. Azonban úgy a bal-, mint a jobbparti vízműhöz vízszintes csőkút is (galéría> van kapcsolva. Most legújabban pedig a balparton csőkutakat létesítenek annak a sekélyebb kavicsrétegnek a kihasználására, amelyet a nagy átmérőjű kutak előállításánál tudatosan kihasználatlanul hagytak. A víz összegyűjtése részben a kutak közvetlen szivattyúzásával, legnagyobbrészben azonban szivornya csővezeték segélyével történik. A főváros vízvezetékének keletkezéséről és akkori állapotáról a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet kiadásában 1896-ban megjelent: „Budapest műszaki útmutatója” című munka részletes képet ad. A további fejlődésről Kajlinger Mihály cikkei nyújtanak felvilágosítást. A budapesti vízmű lényegében a dunavölgyi, aránylag kis mélységben elterülő kavicsréteg vízadóképességére van alapítva. E vízadóképesség a Duna vízállásának a függvénye. Magas Duna-vízállásnál a víztermelés gondot nem okoz, kis vízállásnál azonban, amely rendszerint a nyári nagy vízszükséglettel esik össze, a víztermelés a vízműigazgatóságnak kemény munkát ad. Ezt van
