A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Tomka Emil: A vízépítésügy múltja
A VÍZÉPÍTÉSÜGY MÚLTJA ÍRTA TOMKA EMIL Ismeretes, hogy hazánk sík részeit még a miocénkorban édesvizű tavak borították, amelyeket egymással zuhatagos, sellős vízfolyások, mai folyóink kezdetleges alakjai, kapcsoltak össze. A felső tavak idővel, gátjaikat áttörve, vizeiket a nagy Magyar Alföldet elborító ú. n. levantei beltengerbe zúdították. Nagy Alföldünk akkor lett alkalmassá az ember lakóhelyéül, amikor az a beltenger is áttörte a Báziás és Szörénytorony között elvonuló hegységet és utat nyitott magának és az ekként kialakult Dunának. A vizektől szabaddá tett területen folyóink a geológusok megállapítása szerint többnyire egyes tektonikus törési vonalak mentén keletkeztek. Lóczy szerint ilyen tektonikus okokra vezethető vissza a Duna, Tisza, nemkülönben a Száva, Dráva, a Körösök, a Temes—Bega, a Maros, a Szamos, a Kü- küllő, az Olt, északon a Vág, Nyitra, Garam, Hernád, meg az Ondóvá és Tapoly folyási iránya. Ezek a törési vonalak azonban szélesebbek lehettek, mint aminő szélességre folyóink medrének szüksége volt, ennek folytán a folyók a tektonikus törésből előállt völgy feltöltését megkezdették és a feltöltött területen a kis és közép vizeik számára építettek ugyan maguknak medret, de árvizeik a völgyben többnyire szerte kalandozva, medrüket változtatgatták. A Nagy Magyar Alföldön azonban még más tényezők is szerepet játszottak. Itt az árvizek által nem látogatott két homotoborította vidékünkön, Pest vármegyében, meg a Nyírségen a szél munkája vágott mély, lefolyásnélküli teknőket, amelyeket aztán a talajvizek tartottak állandóan borítva. Az Alföld délibb részein, dr. Cholnoky Jenő szerint, a levántei tó elvonulása után a vizek eróziói sodorták el a beltenger iszaplerakódásából származó eredeti felszínt. Itt azután egyes lefolyásnélküli teknőkben összegyűlő csapadékvizek mocsarakat alkottak. A perifériákon, Lóczy szerint nagymérvű, egészen fiatalkorú depresz- sziók, beszakadások támadtak. Ilyenek a Mátra- és Bükk-alji síkság, az Ecsedi- láp, az Érmellék, a körösmenti síkságok, az Alibumári-mocsár; a Dunántúlon pedig a Balaton-, a Fertő-, a Velencei-tó, a Sárrét. Ezeket a területeket azután a tektonikus törési vonalak mentén a síkságra futó folyók árvizei mocsárosí- tották el.
