A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Tomka Emil: A vízépítésügy múltja
2 VÍZÉPÍTÉSZET Az itt vázolt viszonyokból következett az a helyzet, hogy eleink bejövetelekor hazánk területéből mintegy 50.000 km2 részt foglalt el a vizek birodalma. Ezen a területen tehát emberi beavatkozás nélkül nemcsak a földmívelés, hanem még a békés letelepülés is lehetetlen volt. A honfoglaló magyarság ehhez képest, — annak dacára, hogy az itt talált és testvérként fogadott, a honfoglalókban csakhamar be is olvadt lakossággal együtt, a megszállott terület nagyságához képest aránylag csekély számú volt, — már ősidőktől fogva foglalkozott úgy a vizek hasznosításával, mint kártételeik mérséklésével is. Történészeink Árpádházi királyaink korából nagyszámú be- és kieresztő csatornával és zsilippel ellátott halastóról tudnak. A vízi munkálatokat igénylő vízimalmok eredete pedig első szent királyunk korára vihető vissza. Ugyanily régi a tutajozás, amelyet a máramarosi és erdélyi sónak, meg a fának a leszállítása tett szükségessé. A vizek kártételei elleni védekezés nyomai okmányilag a XIII. század, nevezetesen IV. Béla királyunk ideje óta, állandóan kimutathatók. A Verbőczy hármas törvénykönyve a tizenhatodik század elejéről tartalmaz vízjogi szempontból a további törvényhozási intézkedésekre alapvető és igazságos intézkedéseket. A vízimunkálatok és az e tárgyú törvényhozási intézkedések azonban még a török hódoltság első idejében sem szűnnek meg. így pl., hogy csak egyet említsünk, az 1596. évi 52,. t.-c. elrendeli, (hogy a Garamon lévő malomgátak át- alakítandók, úgy, hogy a folyón mindenféle jármüvek le is és fel is közlekedhessenek. Sűrűn találkozunk ezenkívül hadászati, nevezetesen erődítési célokból létesített vízimunkálatokkal is. A másfélszázadig tartó török hódoltság azonban később a hazai vízépítészet fejlődését teljesen megakasztotta. A török megszállás megszűntével a megmaradt népesség csekély száma és a csaknem egy századon át tartó aléltság hátráltatta a fejlődést. A napóleoni háborúk megszűntével azonban nemzetünk jobbjai, főképen gróf Széchenyi István, felrázzák a nemzetet aléltságából. Ezekben az időkben már jeles hydrotechnikusaink is voltak, így Kiss József, Huszár Mátyás, Beszédes József és ezek között a legnagyobb, Vásárhelyi Pál. Terveik alapján, mint a következő fejezetben látni fogjuk, megindulnak egyes vízi munkálatok, főképen mocsarak lecsápolása és folyóink legeli ájultabb szakaszainak szabályozása, sőt tervek készülnek főbb folyóink általános szabályozására is. Ezt a szép kezdetet azonban csakhamar megzavarta a szabadságharc és az azt követő elnyomás korszaka, amely idő alatt a Tisza mentén folynak ugyan jelentős munkálatok az ármentesítés céljából, azonban a vízépítkezések széles terén az igazi tervszerű alkotómunka csak a kiegyezés után egyletünk megalapításával egyidejűleg veszi kezdetét. Ez az alkotó munka, mint azt az 1900. évi párisi és az 1908. évi szentpétervári nemzetközi vízügyi kongresszuson a külföldi szakemberek is elismerték, páratlan kontinensünkön. Míg Hollandiában a vízmentesített terület 1,400.000 hektár, Franciaországban a Lórié mentén 95.000, Olaszországban a Po mentén 700.000 hektár, addig Nagymagyarországon a vizek kártételeitől megmentett terület nagysága 4,000.000 hektár volt, tehát megközelíti a mai Csonka-Magyar- ország területének a felét. Ez a második honfoglaláshoz hasonlítható hatalmas tevékenység birtokososztályunk megértése és áldozatkészsége mellett, törvényhozási intézkedéseket és nagy szervezési munkálatokat igényelt. A mai vízügyi műszaki szolgálat megalapítója és megszervezője, Kvassay Jenő, egyletünknek is kimagasló alakja volt. Jelentékeny része volt neki a víz-
