A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Huszár József: A fiumei kikötő
106 VÍZÉPÍTÉS A kivándorlásnak Fiúmén át való irányítása, a hajógyár rohamos fejlődése, a farakodó helyek elégtelensége csakhamar megkívánták, hogy a Mária Valéria- molón kívül eső nagy medencét, a Mária Terézia-moló megfelelő meghosszabbításának védelme alatt, kiépítsék, az úszódokk-kikötőt megnagyobbítsák, a hajógyár telepét kibővítsék, új hajó-csúszdákkal kiegészítsék, a Brajdica-farakodó helyet pedig újabb feltöltéssel bővítsék ki. Ezek a nagy munkák magyar mérnökök tervezése és vezetése mellett a világháború megindulásáig — 191U. évig — befejezést nyertek. A munkálatoknak kifogástalan, szakszerű és gazdaságos kivitele a külföld figyelmét is felhívta sikeres működésünkre, aminek eredményeképpen például a török kormány a fiumei kikötő építésében résztvett magyar mérnökökkel készíttette el a konstantinápolyi kereskedelmi kikötőjének nagyszabású tervét, mely, sajnos, a világháború szerencsétlen kimenetele következtében kivitelre ugyan nem került, de tengeri kikötőépítés tekintetében is ismertté tette a magyar szaktudást. A világháború tartama alatt a fiumei kikötő építési munkálatai szüneteltek, de azok folytatására a háború sikeres befejezése esetén feltétlen sor került volna. Fájdalom, a világháború okozta nagy összeomlás nemcsak e nagy terv megvalósítását hiúsította meg, de még szeretve dédelgetett „Gyöngyünket”, Fiúmét is elszakította tőlünk. Kikötői berendezések Daruk: Az áruknak a hajókba ki- és berakására három parti fix kézi forgódaru szolgált 1.5, 2.0 és 10 tonna emelőképességgel. Ezeken kívül a Mária Valéria- molón 8, a Mária Valéria-moló és zármoló közti rakparton 12 fél portáldaru működött 1.5 és 3.0 tonna emelőképességgel. A Baross Gábor fakikötőbe 12 szénmarkoló fél- portáldaru 1.5 tonna emelőképességgel és a Mária-Terézia-mólón 1 portáldaru 3.0 és 6.0 tonna emelőképességgel tett szolgálatot. Úszódokk: A hajók javítására egy 75 m hosszú, 20 m széles, 3750 tonna emelőképességű úszódokk szolgált, melyből a lesűlyesztésre szolgáló 3750 m3 vizet 5 elektromoshajtású centrifugál-szivattyú 2 és egynegyed óra alatt szivattyúzta ki. Vízvezeték: A mólók, rakpartok és hullámgátak mentén, valamint az egész pályaudvar területén vízvezeték van lefektetve, melyet a városi vízvezeték kitűnő forrásvize táplál. Világítás: A kikötő irányjelzésére a Mária Terézia-hullámgát végével szemben a szárazon felállított 28 m magas világítótorony, illetőleg az abban elhelyezett 500 gyertyafényű villamos-ívlámpa szolgál. Vágányzat: A forgalom lebonyolítására — beleértve a pályaudvarokat is — 71 km-t meghaladó vágányzat szolgál. A tárházak főleg a rakodópartokon és mólókon vannak elhelyezve s azokhoz mindenütt vágányok és kövezett utak vezetnek. Kőbányák. A kikötőépítés ismertetése mellett nem lesz felesleges pár szóval a kőbányákról is megemlékezni, mert hiszen ezek szolgáltatták azt az óriási tömegű kőanyagot, amely a kikötő építkezéseinél felhasználtatott. Az építési kőanyagot szolgáltató két nagy kőbányának, nevezetesen a preluccai és a zurkovoi kőbányáknak anyagát használták fel ez építkezések végrehajtásánál. Hogy némi fogalmat szerezzünk e két nagy kőbánya üzeméről, elég megemlíteni, hogy azok 30—70 méter magas szabaddá tett sziklafalai mögött kivájt robbantókamráikban elhelyezett 2000—21.000 kg robbantóanyag — legtöbbször diorexin nevű, durva, szemcsés puskapor — egyszerre 6000—60.000 m 3, vagyis 1400—14.000 vasúti kocsirakomány kőanyagot bontott meg. A sziklafal előkészítése, szabaddátétele, valamint a robbantóaknák vájása, nemkülönben a nagy robbantások sziklatömbjeinek elaprózása fúrólyukakba helyezett dinamittöltényekkel történt. Egy-egy ily nagy bányában naponta 3—400 ember dolgozott, néha 2000 tonna kőanyag napi termeléssel. Az anyagot a bányákban hajókra rakták és hajóvonatokon vitték a beépítés színhelyére.
