Lipták Ferenc: Mezőgazdasági vízépítés 1. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988)
2. Síkvidéki vízrendezés (Belvízrendezés)
amelyeken a csapadék feleslegesen nagy, továbbá a nagy folyók szabályozatlan deltái, a vízjárta síkságok és egyéb olyan területek, amelyek a felszíni vagy a talajvíz feleslegesen nagy mennyisége miatt elvizenyősödtek, vagy időnként vizenyőssé válnak. Hazánkban a vízrendezés első emlékei még a rómaiak idejéből maradtak fenn, bár a rómaiak által teremtett kultúrát nagyrészt megsemmisítette a népvándorlás vihara, s így a honfoglalás idején a Kárpát-medencére a kiterjedt erdőségek, hatalmas árterületek és mocsarak voltak jellemzők. A kislétszámú honfoglaló magyarság számára bőven volt olyan terület, amelyet nem kellett a víz ellen védeni. Ennek megfelelően a honfoglalás utáni első vízépítési munkák - régi okiratok szerint - elsősorban vízhasznosító jellegűek voltak (halastavak, az azokat tápláló csatornák, vízimalmok) . A hazai vízi munkálatok kezdeti időszakában a célkitűzés az volt, hogy területeket hódítottak el a víztől a mezőgazdasági művelés számára (vízfolyásszabályozások, lecsa- polások). A XIX. század második felében a Tisza és a Duna völgyében végzett nagyszabású ármentesítési munkák csak kezdetét jelentették annak az általános értelemben vett vízrendezési tevékenységnek, amelynek fő célja az árvizektől visz- szahódított 2,3 millió hektár terület mezőgazdasági hasznosítása volt. Az árvízvédelmi gátak megakadályozták ugyan a folyókon levonuló árhullámok kiöntését, ezzel azonban a mentesített területek még korántsem váltak művelésre alkalmassá. A nagyobb csapadékok nyomán keletkezett belvizek időszakonként továbbra is elárasztották a síkságot, és a gátak közé szorított folyók megemelkedett árvízszintje még jobban akadályozta a víz levezetését. Súlyosbította a helyzetet, hogy a peremvidékek dombos területeiről az Alföldre lépő patakok és erek rendezése sem történt meg, és időnként ezek áradásai is elöntötték a gátak mögötti területeket. Különösen sokat szenvedett ezektől az úgynevezett külvizektől a Körösök vidéke és a Szamos- Kraszna köze. Egy-egy csapadékosabb esztendőben a külvizekkel növelt belvizek az ármentesítés előtti ősállapotot állították visz- sza, és teljesen bizonytalanná tették a mezőgazdasági termelést. Amikor a múlt század 60-as éveiben az első belvízmentesítési munkákat megkezdték, ez az ősállapot jellemezte a Tisza- és Duna-völgyi síkságainkat. A külvizektől mentesített területeken kezdetben az ármentesítő társulatok végezték el az ártéri öblözetek bel- vízrendezését is. Az első szórványos próbálkozások után a tervszerű munka az 1869. évi csapadékosabb időszak és az ezzel járó tetemes belvízkárok hatására indult meg. A kedvező feltételek mellett a múlt század utolsó három évtizedében a magyarországi vízrendezések igen jelentősen fejlődtek. A társulatok a törvényben előírt kötelezettségük teljesítésére 18
