Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)

1. A Balaton-vidék természeti földrajza

5. ábra. Mészöly Géza: „Balatoni tájkép" — az 1870-es évekből Leírásunk olvasmányossága, folyamatossága érdekében a további jellemző, s általános érdeklődésre számot tartó adatokat csak lexikális tömörséggel közöljük. A tó felülete valójában erősen változó még ma is: a vízállás függvénye. A 104,84 m A. f.-i közép vízállásnál 595 km

2

. Éppen ezért a partvonal hossza is csak megközelítő érték: 196 km. Pontosabban állapítható meg a tómedence geológiai adottságok által meghatározott hossza: 77,2 km. E méretre jellemző, hogy a föld gömbölyűsége miatt Kenéséről a tó keszthelyi partja nem látható. Ehhez 260 m magasságra kellene emelkednünk a tó vízszíne fölé! A tó átlagos 3 m-es vízmélysége azt jelenti, hogy medencéjét, közepes vízállásnál 1,8 km

3 — vagyis 1,8 milliárd m

3

! — víz tölti ki. Ennek mennyiségét legjobban talán azzal érzékeltethetjük, hogy a Duna átlagos budapesti hozama a tó medencéjét 8—9 nap alatt tudná feltölteni. A tó közepes vízállásánál — nem ritkán előforduló — napi 1 cm-es párolgási veszteség pedig 6 millió m

3 vízmennyiségnek felel meg. Élővilága A Balaton-vidék élővilága igen változatos. A magyar („pannóniai") flóratartomány két flóravidéke találkozik itt: az ősmátrai és a dunántúli. A dolomitos, meszes hegylejtők jellegzetes növénytársulásai az ú.n. pannóniai pusztagyepek. Az egész terület azonban lényegében a lomboserdő övezet határán húzódó „ligeterdő övezet"-be tartozik, melyet a gazdaságtörténet és gazdaságföldrajz az emberi megtelepedés és földmívelés „kiváltságos területe"ként tart számon. Erdői jellegzetes „tarkaerdők", amelyekben az övezet minden faja előfordul, sőt a déli lejtők kedvező inszolációs viszonyai között több mediterrán és szubmediterrán reliktum faj is él.