Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
III. rész. A szocializmus kora - 19. A szocialista vízgazdálkodás keretei
szélső értékeket. A meghatározott küszöbértékek átlépése esetén az állomások riasztó jelet adnak. Az országos telexhálózatba kapcsolt monitorállomások természetesen bármikor és bárhonnan érkező felhívásra is közlik megfelelő kódjelekkel a pillanatnyi értékeket. Vízminőségjelző berendezést üzemeltet újabban a Körös-völgyi Vízügyi Igazgatóság is a Sebes-Körösön, az országhatár közelében. A hazaihoz hasonló a szomszédos országok vízvédelmének a szervezete. Vízminőség-ellenőrző monitorállomás működik 1974 óta a Tiszán Zentánál (Senta) is [41]. A vízminőség-védelem kérdései bekerültek a tiszai államok között kötött kétoldali vízügyi egyezményekbe, aminek értelmében az országhatáron levő mederszelvényekben rendszeresen ismétlődő közös vízminőség-vizsgálatok folynak. A KGST keretében megvalósult, fentebb már említett, Tisza-völgyi vízgazdálkodási együttműködésnek is egyik fő célja a vízminőség-védelem. Ennek köszönhető az egységes minősítési rendszer kidolgozása és bevezetése, a víz- vizsgálati módszerek és eszközök egységesítése, a vizek tisztaságának védelmére irányuló intézkedések tervezési módszerének kidolgozása, valamint a tisztítóművek ellenőrzésére szolgáló mérőkészülékek és műszerek gyártásának tipizálása, továbbá a szennyvíztisztítási eljárások fejlesztésére irányuló közös kutatás. A szocialista országok alapvető célkitűzése az életszínvonal állandó emelése és ennek érdekében a termelés fokozása. A termelés növekedése együtt jár a vízfelhasználás fokozódásával, és így a növekvő szennyvízkibocsátással. A tiszai vízrendszer vízfolyásaiba 1970-ben mintegy 450 — 500 millió m3 szennyvizet vezettek be.13 Ez a mennyiség az ipari termelés növekedési ütemének megfelelően — a vízzel takarékoskodó gyártási eljárások szükségszerű bevezetése folytán annál kisebb és lassan csökkenű mértékben — várhatóan évi 9 — 7%- kal növekszik és az ezredfordulóra meghaladja az évi 5 milliárd m3 értéket. A vízminőség romlásának megakadályozása tehát a növekvő vízszükségletek fedezésének mikéntjénél is súlyosabb, életfontosságú ügy, a tiszai vízgyűjtő jövőjének kulcskérdése. A vizek minőségének romlása ugyanis elsősorban a termelés igényeinek megfelelő vízkészletet csökkenti, vagyis korlátozza a termelést és így károsam hat vissza a területen elérhető nemzeti jövedelemre, ill. az életszínvonalra, más szóval a terület eltartóképességére. JEGYZETEK 1 A vizeket a Szovjetunióban már 1917 októberében állami tulajdonba vették. A Magyar Népköztársaság alkotmánya (1949. évi XX. törvény) 6. ipában nyilvánítja a nép vagyonának a vizet. Ugyanezt teszi a Román Szocialista Népköztársaság és a Csehszlovák Nép- köztársaság 1948. évi alkotmánya. Jugoszlávia 1946-ban lépett a szocializmus útjára. 2 A szocialista országok alkotmánya a termelőeszközök állami tulajdonba vételével együtt azt is kimondja (pl. a magyar alkotmány 5. §-a), hogy a gazdasági életet népgazdasági tervek szabályozzák. A Szovjetunió első ötéves terve az 1928—1932. évi volt. Magyar- országon a tervgazdálkodás 1947-ben hároméves tervvel indult. Csehszlovákiában elsőként kétéves terv (1947—1948), Jugoszláviában ötéves terv (1947—1951) készült. Románia első ötéves terve az 1951—1955. évi volt. 450
