Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)

I. rész. Természeti adottságok - 5. A felszíni vízkészlet és a vízjárás

néhány mórceszelvényóbon

A közepes kisszállásnál

A közepes nagyvízállásnál

Az átlagos partmagasságnál

Víz játék [cm]

A partok átlagos

magasabb

[cm]

vízállások előfordulása az 1941—1970 közti időszakban

átlag,

nap

maximum, nap és éve

átlag,

nap

maximum, nap és éve

átlag,

nap

maximum, nap és éve

max.

átlag

9

10

ii

12

13

14

15

16

17

250

29,4

148 (1961)

1,3

6 (1955)

6,4

14 (1955)

854

485

670

21,0

96 (1961)

5,1

34 (1941)

3,6

20 (1941)

1136

787

450

27,1

95 (1961)

9,3

52 (1941)

10,0

55 (1941)

1060

723

590

24,7

147 (1961)

25,8

89 (1970)

41,5

142 (1941)

1203

854

600

21,7

158 (1961)

28,7

93 (1941,70)

42,6

139 (1941)

1181

848

550

18,5

96 (1950)

32,5

116 (1941)

46,1

160 (1941)

1292

868

530

18,4

125 (1950)

32,6

132 (1941)

45,0

188 (1941)

1210

787

hatjuk tehát, hogy sok év átlagában 340 cm-nél magasabb árhullámra minden esztendőben számíthatunk, de — a részletesebb vizsgálatok szerint — 830 cm-es vagy magasabb vízállásra csak átlag 10 évenként, 920 cm-t, vagy annál magasabbat pedig csak 50 évenként ér el itt a Tisza.

Hangsúlyozzuk, hogy az idézett adatok távolról sem jelentenek szabályos ismétlődési időközt. Az időjárás ciklikus jellegének megfelelően nemegyszer két egymás utáni évben is rendkívüli magasságot ér el a víz, mint pl. 1940-ben és 1941-ben, vagy régebben 1888-ban és 1889-ben. (Egyazon éven belül még könnyebben esik meg, hogy a magas árvíz megismétlődik. Ez természetes következménye annak, hogy a kis esés miatt csak lassan ürül ki a meder, és így az egyes mellékfolyók esőzésből eredő árhullámai a Tiszán telt mederre találnak. 1941-ben például Szegeden március 5-én 789 cm-rel, április 24-én 806 cm-rel és május 12-én 855 cm-rel tetőzött a víz. 1970-ben a június 2-i 960 cm-es tetőzést 18-án egy második követte 924 cm-rel).

Az árvizek lefolyása az esésviszonyoktól, a csapadék (ill. a hóolvadás) térés időbeli eloszlásától és az egyes vízfolyásokon elinduló árhullámok összetalálkozásától függ. A folyók felső szakaszáról érkező kisebb árhullámok részben utolérik egymást a csekély esésű főfolyókon, részben összetalálkoznak. Egymásra tornyosulásukat jól megvilágítja a legnagyobb és legkisebb vízállás közötti különbségnek (a vízjátéknak) és a mederből kilépett vizek kinttartóz- kodási idejének (a hullámtér elöntésének) növekedése a torkolat irányában (5.2. táblázat, 14—17. oszlop).

A mellékfolyók torkolata környékén aszerint alakul a vízállás, hogy hogyan találkozik időben össze a fő- és a mellékfolyó árhulláma. A Szamos árhulláma rendesen néhány órával később éri el Vásárosnaményt, mint a Felső-Tiszáé. A Körösök árvize viszont megelőzi a torkolatnál befogadójának árhullámát, hiszen a vízgyűjtőjében ugyanazok a páradús légáramlatok okoznak esőzést,

107