Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

rült sor. így alakult ki az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb nehézipari vállalata, amelyet műszaki vezetője Borbély Lajos — a természeti adottságok, a termelés és a tőke (valamint a szellemi tőke) koncentrációja adta lehetőségek maximális hasznosításával — az egyes üzemek átprofilozálásával, bővítésével és műszaki fejlesztésével (teljes rekonstrukciójával) hatalmas és korszerű vertikális nehézipari nagyüzemmé épített ki. Az RMST utóbb a terület egyéb kisebb vasipari és más vállalatait (pl. az Andrássy-féle sajómenti vasgyárakat, 1900 sfcb.) is magába olvasztotta. A termelés fokozatos koncentrációja során, (mind az egyes kisebb üzemek összevonása, a nagyobbak fejlesztése, vagy átprofilozálásával kapcsolatban) újra és újra felmerült az üzemi vízellátás problémája. A feladat megoldása mindig a vízjog biztosításával kezdődött, amit az RMST elődvállaíatai a vízjogi törvény életbeléptetése (1885) előtt általában a feudális szokásjog gyakorlata alapján oldottak meg. Hiszen az egyes vállalatok, mint jogi személyek általában a feudális birtokosok (mint természetes személyek) örökébe léptek. Már ekkor kitűnt, hogy az egyes vállalatok a biztosított jogok élvezésére törekedtek csupán, a vele járó kötelességekkel (a vízhasználatokat szolgáló víziművek karbantartásával) már kevésbé törődtek. Az RMST, mint minden addiginál nagyobb arányú termelési koncentráció megalakulása, az üzemi vízhasználatok kérdését mniden korábbinál élesebb formában vetette fel. Ugyanakkor az 1885. évi vízijogi törvény az élvezett vízjogok felülvizsgálatának elrendelésével és a korszerű (és tervszerű) vízügyi igazgatás statisztikai-nyilvántartási feltételeit megteremtő vízikönyvek bevezetésével — szigorú követelményeket támasztott az addig meglehetősen lazán (patriarchálisán) kezelt vízügyek terén, mind a vállalatokkal mind a vízügyi igazgatássá! szemben. Mivel pedig mindez a vállalatvezetés és gazdasági-műszaki fejlesztés feladatait nemcsak megnövelte, hanem bonyolultabbá tette, megoldásukká! a vállalati jogtanácsost bízták meg. A vállalat (át)szervezésével-fejlesztésével kapcsolatos munka így egybefonódott a vízhasználatok jogi biztosításának-rendezésének és korszerűsítésének bonyolult feladataival és a korábbi üzemi vízellátás egyszerű feladatkörét egy átfogóbb és korszerűbb ipari vízgazdálkodás szintjére emelte. Mindez az ipari fejlődés (a termelés-koncentráció) velejárója, szükségszerű következménye volt, de az egész fejlődés maga elképzelhetetlen Borbély — mint nemzetközi szintű iparszervező — vezetői rátermettsége nélkül: a felmerült feladatok felismerése és megoldási módjainak kialakítása — az ő érdeme. Növelte a nehézségeket, hogy a vázolt két történés (t.i. az ipari termelési koncentráció és a vízjog tételes szabályozása) között sajnálatos fáziseltolódás jelentkezett: a törvényelőkészítés munkája előbb került napirendre, mielőtt a korszerű nagyipar kialakulásával kapcsolatos igényeket az érdekeltek — akár csak önmaguk számára is meg tudták volna fogalmazni. A vízjogok „újrafelosztásáért" folyó harcban az ipar igénybejelentése — egy rendkívül kényes és bonyolult történeti helyzetben — így túl későn jelentkezett ahhoz, hogy a vízjogi törvény (egészen más feladatok megoldása érdekében napirendre került) megfogalmazásánál tekintetbe vehették volna.