Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

munkája Vicián Ede irányításával.) Eszerint az ország 1,7 millió LE hasznosítható vízerőkészletéből mintegy 10%-ot (170 000 LE-t) hasznosítottak. Ebből is mindössze 6% volt korszerű vízerőhasznosításnak tekinthető, 4%-ot az elavult malmok foglaltak le.* Az 1913:XVIII. tc. legfőbb vívmánya a víziművek-víztározók építése érdekében való kisajátítási jog elismerése volt (az 1907:CXI. tc. iparfejlesztési törvény vonatkozó szakasza konkretizálásaként). A kisajátítási jog lényeges továbblépést jelentett az 1885. évi vízjogi törvényhez viszonyítva, mely még csak a szolgalmi jogot ismerte el. A kisajátítási jog törvénybe iktatásának azonban volt egy kis szépséghibája: míg a hatósági rendelkezés alatt álló vizeknél a víziműnek legalább 100 LE kifejtését kellett biztosítania, ahhoz, hogy a kisajátítás foganatosítható legyen, a szabad rendelkezésű vizek esetében legalábbis 1000 LE kifejtését kívánták meg. (Bár ez a rohamosan fejlődő technika viszonyai között már akkor sem jelentett túl nagy teljesítményt, a rekordoktól erősen elmaradó hazai viszonyok között azonban ez a megszorítás a gyakorlatban mégis súlyos korlátozásnak bizonyult.) A vízjogi törvényalkotás 1913. évi munkájának volt még egy gyakorlatilag igen jelentős pozitívuma: éspedig annak felismerése, hogy gyakran elégséges lenne a régi vízhasználatok korlátozása is — az újak létesítése, vagy a bővülő üzemek növekvő vízszükségletének biztosítása érdekében. Miként azt a törvényjavaslat indoklásában gr. Serényi Béla miniszter hangsúlyozta: „A vizikönyvek áttekintése azt tüntette fel, hogy az első vízhasználatok engedélyezésekor némely alsófokú hatóságok igen bőkezűen jártak el, amennyiben egyes víziművek és vízhasználatok részére nem ritkán tízszer annyi vizet engedélyeztek, mint amennyire okszerű kihasználás és kezelés mellett szükség volna ... későbben jelentkezőknek csakis vízfelesleget lehetett engedélyezni; miután pedig felesleg rendszerint ritkán, csakis áradás alkalmával állt elő, sok víz használatlanul folyik le a medreken." Ennek alapján rendelte el a törvény ilyen esetekben — közérdekből — a korábbi vízhasználatok kártalanítás mellett való korlátozását. A törvény előremutató elvi határozatai azonban a gyakorlatban csak igen kevéssé éreztették hatásukat. Amíg a gyárakban, erőművekben 1902-ben 3748 erőgéppel 38 694 LE-t hasznosítottak, addig 1910-ben a 2463 vízerőgép még mindig csak 62 248 LE-t képviselt. * Hogy ennek a tényleges teljesítményben számolt 4%-nak az elméleti vízerőkészlet hány %-os energialekötése felelt meg, arra csak 1918-ban végzett Bánki Donát számításokat, amikor a korszerűtlen rossz hatásfokú vízikerekek korszerű turbinákkal való kicserélését javasolta energiagazdálkodásunk javítása érdekében.