Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

vény" azonban keresztezte.) A vízjog végrehajtásában csak a kulturmérnökség kapott szerepet és 1906-tól a Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomás. A vízjogi törvény a korábbi gyakorlathoz képest lényeges előrelépést hozott, az újonnan felmerült, ekkor kialakuló igényekkel azonban nem számolt. E felemás jellegét az előkészítésében is részt vevő Kvassay Jenő elemzése alapján az alábbiakkal jellemezhetjük: 1. Liberalizmusa nyilvánult meg a magántulajdon korlátozásában: azt ti, csak addig a határig védte, „amíg mások jogait nem sérti, vagy magasabb érdek (a „közérdek") a korlátozását nem kívánja" (11—13. §§). 2. A „közvizek" fogalmának bevezetésével olyan vízhasználatok kialakulását segítette, amelyek a korabeli európai gyakorlatban csak súlyos kártalanítások árán jöhettek volna létre (26—32. §§). 3. Előrelátásról tett tanúságot a vízhasználatok „korlátozott időre" való engedélyezésének bevezetésével (33. §). — Már Kvassay rámutatott a törvény korlátaira is: megalkotására a fejlődés egy korai szakaszában került sor, „olyan időben, amikor a vízhasználatok még szűk körre korlátozódtak", így ezekre vonatkozóan csak általános „elvi határozatokat" hozhatott. E határozatok ugyan rugalmasan voltak kezelhetők, de később mégis a fejlődés fékjévé váltak. Ez áll a vízszennyezés kérdésére is: a megakadályozására vonatkozó intézkedések még a végrehajtási utasításokban is túl általánosak voltak ahhoz, hogy alkalmazásuk a gyakorlatban eredményes lehetett volna. (Mindezt pedig csak részben menthette a tudomány akkori állása — és az általános európai gyakorlat.) — A törvény hiányosságainak kiküszöbölésére — mintegy biztosítékként — szolgált az 50. §, mely szerint, ha az engedélyezett vízimű károsnak bizonyul — záros határidőn belül átalakítandó. — A „szolgalmak" körének kiterjesztése pedig a lecsapolásokon és öntözéseken túl, az ipari vízhasználatokra is — valójában az ipari vízellátás fejlődésének legáltalánosabb lehetőségeinek biztosítását jelentette. Az RMST vízhasználatainak felmérése az 1885. évi vízjogi törvény életbeléptetésekor A vízjogi törvény életbeléptetése (a vízjogok engedélyezésével és nyilvántartásbavételével: a vízikönyvek bevezetésével, mely álta'lában is feltétele volt minden korszerű vízügyi igazgatásnak és vízgazdálkodásnak) pozitíven hatott a RMST vízgazdálkodási gyakorlatának kialakulására. Borbély, mint lelkiismeretes műszaki vezető felhasználta arra, hogy önmaga számára is világos képet alkosson a vállalati gazdálkodás e fontos területéről. (Más vállalatoknak a kérdéshez való viszonyát illető különbségek szembeötlők és lemérhetők azon, hogy ezzel a problémával az 1900-ban átvett Andrássy-féle Vasgyárak esetében is Borbélynak kellett megbirkóznia: az Andrássy Gyárak vezetése 15 év alatt sem jutott előbbre ezen a téren.) A Kvassay által tudatosan vállalt „általános megfogalmazás" problémája a „vízimű" ma már elavulttá vált fogalmával kapcsolatos nehézségeken mérhető le. Ez a fogalom ugyanis felölelte a vízerőművek (malmok, turbinaművek) és a víztározók,, vízkivételek fogalmát is, ami azonban sem a törvényből, sem végrehajtási utasításaiból nem derült ki. Igy ez kezdetben, mint terminológiai probléma (a szakmai zsargon elsajátításának feladata) jelentkezett az RMST-nél. A tájékozódás nehézségeit és jelentőségét jellemzi, hogy az RMST üzemei három megyében: Gömör-Kishontban (a Rima és Murány völgyén), Borsodbon (Ózd, Borsodnádasd) és Nógrádban (Salgótarján) terültek el — így a vállalatnak a víziművek igazolását egyszerre három megyében kellett kérnie és ügyeinek állását figyelemmel kísérnie.