Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

Tonna 200 000150 000100 000 50 000 • — 1— 1— 17 — 17 11 1Nyerssin termelés / 1 1Nyerssin termelés / 1 1Nyerssin termelés / f f 1/ 11 f / f I / — — 1 1 / * r / / — — OMLlxU IMKOMNI 1 CKIVtLC.0 / / / 1 1 / — — / /y y ' ! 0 ZD f TEi 1 1 / ES i ••»., 0 ZD f TEi 1 1 / ES / s / — ~~ - — N ' V '/ / / — / t ti J /J If f 1 —H I860 1865 1870 1875 1880 Ev 3. ábra. A kavarôkemencék regeneratív gázfűtésének hatása a termelés emelkedésére Salgótarjánban és Ózdon volt, amelyet az eredmények láttán a Rima is megvásárolt és bevezetett. Az új technika bevezetésének hatását a termelés növelésében a grafikon szemlélteti.) A versenytársak — részben az osztrák banktőke hatására és segítségével — 1881-ben közös részvénytársaságban egyesültek Rimamurány—Salgótarjáni Vasfinomító Rt. néven. Ezzel Magyarország legjelentősebb nehézipari (vaskohászati) vállalata jött létre — az akkori legkorszerűbb technika alapján. Az új vállalat nyersvastermelése az első évben 190 000 q volt (mely a nyustyai, rőcei és kieskovai olvasztókból került ki), A finomítás műveleteit Salgótarjánban, Ózdon és Borsodnádasdon végezték. A készárutermelés az említett három gyártelepen 139 000, 99 000 illetve 22 000 (azaz összesen: 250 000) q-t ért el, A vasmű reorganizációjával kapcsolatos újabb beruházásoknál már a tervezés időszakában sem hagyhatták figyelmen kívül a vállalat egyes gyáregységeinek növekvő vízszükségletét. A sajóvölgyi vasipar vízszükségletének alakulása, illetve az RMST és elödvállalatainak vízügyi tevékenysége („vízgazdálkodási politikája") szempontjából az első világháborúig három korszakot külöböztethetünk meg: