Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
I. Balatoni kikötők - A) Közforgalmú kikötők
A kikötő történeti áttekintése A siófoki kikötő a Balaton legrégibb és legnagyobb állandó nyári és téli hajókikötője, a balatoni hajózás központja. A Sió 1863 előtt zsilip nélkül szabadon torkollott ki a Balatonból. A vízlefolyást az előtte levő nádas, sásos, homok túrzásos part akadályozta. Magasabb balatoni vízállásoknál igyekeztek vezérárkot ásni a Sió előtt, de a finomszemű homok hamarosan összefolyt s az árkot betemette. A „Déli Vaspálya Társaság” és a balaton menti parttulajdonosok kívánságára a Balaton magas vízállásának megakadályozására 1862-ben elhatározták, hogy Siófokon közvetlenül a közúti híd alatt vízleeresztő zsilipet építenek, a hozzávezető medret kiássák. A meder feliszapolódásának megakadályozására mind a két partján szádfal-biztosítást terveztek. Kézenfekvő volt, hogy a szádfalak között kikötőmedencét s a mély vízig mólót létesítenek, és ezzel a vízleeresztés biztosítása mellett a hajózás igényeit is kielégítsék. Az 1862—63-ban elkészült kikötő mólói a mai rózsaliget és a szemközti nyaralószigetig nyúltak. A levert szádfalak alacsony vízállásnál még ma is jól láthatók. 1893-ban feltöltötték a mólótól északkeletre fekvő nádas területét, s megépítették a mai fürdőtelepet. A kikötő forgalma ugrásszerűen növekedett. 1863 óta ez a Balaton legbiztosabb téli hajókikötője. Ha a vízleeresztő zsilipen 10 m3/s-nál nagyobb vízátfolyás van, a kikötő nagy részében a víz nem fagy be. Ennek az a magyarázata, hogy a Balaton jégpáncélja alól kifolyó kb. 4 °C hőmérsékletű fenékvíz a móló végétől a zsilipig nem hűl le a fagypont alá. A Balatoni Kikötők Felügyelőségének felállítása (1912) után Siófok a Balaton vízügyeivel foglalkozó szervek központja lett, s ezek a kikötőben vagy közvetlen szomszédságában telepedtek le. Kezdettől fogva itt van a balatoni hajózás központja, a Balatoni Kikötő Felügyelősége (BKF), ill. jogutódja a Balatoni Vízügyi Kirendeltség, a Balatoni Intéző Bizottság (BIB) kirendeltsége, a Révkapitányság, a Balatoni Jacht Club, illetve utódai, a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat (FOKA), Balatoni Halászat, hajójavító műhelyek és a felsorolt létesítmények raktárai. A kikötő fejlődésében 3 időszakot különböztetünk meg. 1. 1863—1912. Ekkor még csak egy medencéje és fából készült partfala volt. 1891-ben a fazsilipet elbontották s helyette betonzsilip épült (1—1. ábra). 2. 1912—1930. A BKF székhelyét 1912-ben a siófoki kikötőben építette ki. Több mint 20 kát. hold területet sajátított ki a parttulajdonos Veszprémi Káptalantól és a Siófoki Fürdő Rt.-tói. Műhelyeket, raktárakat épített és még az első világháború előtt és alatt kiépítette a középső ún. téli medencét, a hajókihúzó sólyát. Kotrógépeket, szerhajót, cölöpverőket stb. szerzett be s állandó kikötőépítő szakmunkás gárdát nevelt, amelynek magja olasz kőfaragó csoport volt. 1929—1930-ban 340 000 pengő költséggel megépítette a külső ún. vitorláskikötő medencét és a mólókat a mai méretre meghosszabbította. 3. 1930—1965. A BKF a rendelkezésre álló beruházási hitelből úgyszólván minden évben fejlesztette a kikötőt. Üj székházat és irodaházat épített, korszerű műhelyépületet, raktárt létesített. A Földművelésügyi Minisztérium vízügyi műszaki főosztálya 1938-ban megtervezte a kikötő területén a Sió felső torkolati műveit. A terv jóváhagyása, a részlettervek elkészítése és az építés engedélyezése után 1942-ben megkezdték a hajózsilip és a vízleeresztő zsilip építését. A második világháború megakasztotta a torkolati művek építését. Azt 1946 végén, a felszabadulás utáni legelső nagyobb vízi munkaként tovább folytatták és 1947 szeptemberében fejezték be. Ezt megelőzően a kotrásból és a zsilipépítésből kikerülő föld elhelyezésére a kikötőtől nyugatra kb. 27
