Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
I. Balatoni kikötők - B) Kompkikötők
A komp-kikötő története Szerkezeti felépítés A Balaton legkeskenyebb részén az átmenő közúti forgalom már a régebbi időben megkívánta a kb. 1200 m távolságra levő két part komppal való összekötését (20—1. ábra). A legutóbbi négy évszázad folyamán a szántódi oldal feliszapolódása nagy mértékben előrehaladt, úgyhogy az átkelés helye mintegy 200 méterre tolódott el a Balaton felé. A tihanyi oldal nem változott jelentékenyen. Közvetlenül a tihanyi oldal előtt húzódik el a Balaton hosszirányban időnként előálló szél okozta áramlás (átfolyás), amely időnként az 1,0 m/s sebességet is meghaladja. A nagyobb sebességű áramlás képezte ki a Balaton tihanyi szűkületében a hosszanti mély árkot, az ún. „kutat”. Mivel a 10,0 métert is meghaladó mélység közvetlenül a kikötő előtt van, a kompkikötő és személykikötő kialakítását erősen befolyásolták a többi kikötőtől eltérő mélységi és a fokozott áramlási viszonyok. Tihanyrévnél az első szilárd anyagból készült s mólóval ellátott kikötőt a kereskedelmi miniszter építtette 1900—1905 között, de már a kiépítés előtt is közlekedett — valószínűleg már évszázadok óta — evezőkkel hajtott kisméretű komp-révjárat. A felszabadulás után Tihanyrév, a tihanyi komp környéke, mint a Balaton egyik legszebb tája, a fejlesztés gyújtópontjába került. Itt épült fel az első motel, majd a nagyméretű szálloda, s a nagyarányú idegenforgalom kiszolgálására a vendéglátók, áruházak és a part több száz méter hosszú kiépítése és parkírozása. A kirándulóhajók a régi kompkikötőnél vihar vagy erős áramlás idején nem tudtak kikötni, a kisméretű komp már nem tudta átszállítani az autóbuszokat. 1960—61-ben a kompkikötőt átépítették, azután a legnagyobb személyszállító hajó kikötésére is alkalmas kikötőt építettek a kompkikötő mellé (20—1. fénykép). A század elején épült kompkikötő 30 m hosszú mólóból állott, amelynek nyugati oldalát használta a kompjárat, míg a keleti oldalán, csendes időben a kisebb személyhajók és motorosok köthetnek ki. Vitorlások a rendezetlen kőhányásos móló védelme alá nem állhatták be, mert ez akadályozta volna a komp zavartalan közlekedését. Az alig 3,0 m széles móló nagyobb személyforgalomnál balesetveszélyes volt. Erősebb viharban, vagy gyors áramlás esetén a hajó nem tudott a mólóhoz beállni. A régi kis kompnál a manőverezési nehézségeket és hibákat a terheléshez és a hajótesthez viszonyított kevés géperő okozta. A kompkikötőt 1961—62-ben teljesen átépítették. Az átépítést az ugrásszerűen megnövekedett bel- és külföldi autóforgalom, továbbá a MÁVAUT nagy Ikarus kocsijainak forgalomba állítása tette szükségessé. Utóbbiak nem fértek rá a régi kompra (20—2. ábra). A kompkikötő-mólót 30 méterrel kellett meghosz- szabbítani, mert az új, nagy befogadóképességű komp méreteihez kellett alkalmazkodni. A meghosszabbítás szükségességének másik oka az volt, hogy a „kút”, a móló előtt elhúzódó fenékárok s az ebben a tó hosszirányában történt fellépő nagyobb sebességű áramlás, közvetlenül a mólófej előtt halad el a kompjárat irányára merőlegesen. Hogy a „folyás” és az oldalszél a kompot el ne sodorja, a kompnak közvetlenül a móló végénél teljes sebességgel kell haladnia, amíg a móló védelmét el nem éri. Ezután hirtelen kell lefékeznie, azonban erre a móló régi, 30 m-es hossza nem volt elegendő s már a régi kis komp is gyakran nagyobb erővel ütközött a végfalakhoz, s emiatt, a szállított járművekben többször kár is keletkezett. Az új kompok megfelelő gépereje és a két hajtóművük uralmat biztosít a kompon, viszont rövid megállási hosszon károsan nagy turbulenciát okoznak (20—2. fénykép). 215
