Kereszturszky János - Szitó János - Szőke Molnár Lajos: Korszerű esőztető berendezések üzemeltetése és értékelése (Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1976)
2. A mértékadó belvízhozam számítási módszereinek történeti áttekintése
18 adunk. E fejezet összeállítását nagyban megkönnyítette Kienitz /1972.b/ összefoglaló jellegű, a belvizhidrológiai kutatások kritikai fejlődéstörténetét bemutató kiváló tanulmánya. Ezenkívül haszonnal forgattuk a Műegyetemen készült jegyzeteket /Néme th- -Dobos-Lipták. 1959; Salamin, 1966; Lipták. 1985, 1986/ és Dobos-Ijjas /1976/ tanulmányát, A belvízrendezés kezdeti időszakában /a múlt század utolsó harmadában/ - olasz, holland és német példákból kiindulva - egyszerű "ökölszabályokat" állítottak föl, s ezekből számították a levezető müvek szükséges fajlagos teljesítőképességét. Ezek a módszerek egy bizonyos idő alatt lehullott legnagyobb csapadék 1/4 - 1/2 részének /a beszivárgás és a párolgás után fönnmaradó résznek/ meghatározott idő alatti levezetését tételezték föl, illetve Írták elő /Faragó. 1889/. Ezt a számitási módszert- más eljárások mellett - egészen az 1950-es évekig alkalmazták /borbély, 1915; Németh, 1942; Bogérdi, 1944; Magyar Szabványügyi Hivatal, 1953.a; Pichle r , 1954; Bokor-Babos, 1956/. Századunk elején egyidejű csapadék- és vizhozammérésekkel próbáltak "kézzel fogható" eredményre jutni, de a meglehetősen a- szályos évjáratokban elvégzett kevés belvizi mérésből kellő következtetést nem tudtak levonni /Gillyén. 1910/. A növekvő tapasztalatok azonban mégis lehetővé tették egyszerű méretezési táblázatok összeállítását. Ezekben a szükséges fajlagos vízlevezető-képességet a vízgyűjtő kiterjedése és a talajtípus függvényében adták meg /Bogdánfy. 1906/, de figyelembe vették a vízgyűjtő esését is /Korbély, 1915/. Egyes körzetekben a bel- vizlevezetés megfelelő mértékét az 1915-1922. évi nedves periódusban elvégzett vizhozammérésekből állapították meg /Kienitz Vi. 1955/. A probléma elméleti megközelítésével Korbély /1915/már az 1910- -es években foglalkozott /elsősorban osztrák, német és svájci szerzőkre támaszkodva/, de a föltárt összefüggéseket /a csapadékosság és az összegyülekezési folyamat törvényszerűségeit, a le folyási tényező számítását/ síkvidéki viszonyokra nem alkalmazta. Ez Kenessey /1928, 1930/ nevéhez fűződik, aki - szintén
