Képessy József: A Magyar Alföld hydrographiája, vízműszaki nézetek és javallatok a földöntözés érdekében (Pest, 1867)

56 magyar Alföld egyedül mezei gazdászattal foglalkozó népe — a földöntözés áldását hová előbb üdvözölni sze­rencsés lesz. xn Es most térjünk át a dolog practicumára, és sondi- rozzuk kissé azon irányokat, melyeknek ösvényén az Ígé­ret földét leginkább föllelhetni remélhetjük. Kétséget nem szenved, hogy nagy a tér és szokatlan az ösvény hová lépnünk kell, de önérdekünk, jólétünk, szerves gazdászati fejlődésünk kiáltó hangon követelik, hogy e térre lépni elodázhatlan kötelességünk. — De hát mikép és hogyan kezdeményezzünk pénztelen állapotunk közepette ily nagy mérvű vállalatot, hová tömött erszényen kivül a közigazgatási, törvénykezési, vizmtítani és admi- niztrativ operatiók munkásságunkat oly annyira igénybe venni látszanak. — Tekintsünk kissé körül. Nézetem szerint három főtényező szerepel feladatunk megoldásában, t. i. védtöltéseink szilárdítása, kellő vizi tör­vények alkotása, és a nemzet gyámolitása, A töltések szilárdítását érintem első helyen, mert nél­küle árömlési műveletekről szó sem lehet — s csak is kor­látolt és fékezett folyamoknak vagyunk urai. A Tisza és mellék folyamainak legnagyobb része már fékezett álla­potban van, s ott, hol a tudomány, tapasztalás a fenálló korlátokat gyengéknek, és szigorú hivatásukban ingado­zóknak ismeri fel — e müvek reconstructiójához kell min­denek előtt fogni. Ügy hisszuk, hogy az illető kör­nyék már saját érdeke tekintetéből és a kormány erköl­csi gyámolitása mellett, tőle telhetőleg mindent elkövet.

Next

/
Thumbnails
Contents