Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
II. Tiszavölgyi társulatok
63 előzőleg az egyes osztályok maguk között megvonták az érdekeltségi határvonalakat, a szomszédos társulatokkal szemben pedig ugyanezt a minisztérium 1891. évben rendeletileg állapította meg. Az újonnan alakult Berettyó vízszabályozó és ármentesítő társulat magába foglalta a Berettyó alsó és felső osztályát és az Érnek pocsaj—bihardiószegi öblözetét. A társulat árterületének határai ma : délről az Ivánfenéki- és a Sebes-Körösi társulat, nyugatról a Hortobágy védgátja, illetőleg a Középtiszai társulat, északról az Alsó-Szabolcsi társulat és Nádudvartól Derecskéig húzódó természetes magaslat, Derecskétől Pocsajig az Alsó-Nyírvíz társulat, végül keleten a trianoni határ. (Pelbártbida—-Kismarja határa.) A trianoni határ megvonása után a Berettyó társulat székhelyét Nagyváradról Debrecenbe tette át. A társulat élén az elnök és két alelnök áll és ügyeit 24 tagból álló választmány intézi. Az igazgatói és a főmérnöki állást egyesítették, úgyhogy az adminisztratív és műszaki ügyek vezetése az igazgató-főmérnök kötelessége. A társulat közigazgatásilag Bihar vármegye, műszaki szempontból pedig a gyulai folyammérnöki hivatal fennhatósága alá tartozik. A társulat alakulásakor a társulat kiterjedése a mai határok között 100,692 katasztrális hold volt. Ebből állandó vízállás, mocsár, nádas 50,516 kát. hold, gyakrabban elöntött terület (nedves rét) 44,504 kát. hold, mezőgazdaságilag mívelt terület 5672 kát. hold volt. Az önként bevallott árterületből azonban nagykiterjedésű olyan területek kimaradtak, amelyek a szabályozás következtében szintén meg lettek védve és jövedelmezőbbekké váltak. A társulat a műszaki ártérfejlesztést 1885. évben határozta el. A munka 1886—1892-ben készült el és 1898-ben emelkedett jogerőre. A műszakilag meghatározott árterület nagysága 48 község határában 340,548 kát. hold volt. A trianoni határ megvonása után Magyarországon maradt 38 község határából 325,120 kát. hold, illetőleg a hortobágyi hullámtér levonása után 324,893 kát. hold. A társulat megalakítása után 20 évvel (1860—1870. évben) az árterület volt r. Szántó................................................................ 146,153 kát. hold Rét .................................................................... 47,817 „ Legelő................................................................ 84,415 ,, „ Kert, szőlő, erdő ............................................ 3,283 ,, ,, Nádas ................................................................ 14,320 ,, „ Földadó alá nem eső terület ........................... 28,905 ,, „ Ö sszesen.......... 324,893 kát. hold A társulat árterületén ma van : Szántó................................................................ 223,130 kát. hold Rét .................................................................... 16,194 „ Legelő................................................................ 63,110 „ ,, Kert, szőlő, erdő ............................................ 5,449 „ „ Nádas ................................................................ 670 ,, „ Földadó alá nem eső terület ........................... 16,340 ,, „ Ö sszesen.......... 324,893 kát. hold.