Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
Bevezetés: a tanulmány tárgya, célja, szempontjai és forrásai
nem is léphet fel azzal az igénnyel, hogy végleges megállapításokat adjon, de ugyanakkor határozottan megfogalmazza azokat a felismeréseket, melyek tényismeretünk mai állásából következének, és amelyek remélhetőleg felhasználhatók a jövő gyakorlati feladatainak megoldásában is. Gazdaságtörténeti irodalmunk hézagosságát látva, nem mulaszthatok el rámutatni arra, hogy ezzel szemben a tudomány és technikatörténet terén is milyen egyedülállóan gazdag irodalomra támaszkodhattam a magyar vízépítés történetével kapcsolatban. Ennek meggyőződésem szerint egyik oka az, hogy a vízépítés empirikus, vagyis (sokáig) túlnyomóan csak tapasztalati adatokra támaszkodó gyakorlati tudomány, melynek feltétlenül szüksége van az előző nemzedékek tapasztalatainak számbavételére. Másik .oka abban keresendő, hogy a vízépítéssel — mint a nemzet egyik legalapvetőbb gazdasági érdekével — foglalkozó vízimérnökeinknek feladataikat szükségszerűen a legszélesebb történeti, gazdasági, sőt szociális összefüggésükben kellett vizsgálniuk. Nem is beszélve természetesen az újabb időkben, a határ- tudományok: a talajtan, meteorológia stb. eredményeinek figyelembevételéről. így — ezt őszintén meg kell vallanom — amikor a magyar vízgazdálkodás történetét megírtam, a tények csoportosításának szempontjait készen kaptam vízimérnökeink írásaiban, mert ezek a szempontok: a valóság összefüggései, s ezek nem voltak ismeretlenek előttük sem. A történelmi valóságot általában, vagyis a termelőerők (itt főleg: a technika), a termelési viszonyok (a társadalmi—gazdasági valóság) és az ideológia, a társadalmi felépítmény fejlődését ugyan az emberi értelem aligha tudhatja hibátlanul rekonstruálni, tökéletesen visszatükrözni, mert ezt a tükörképet nemcsak ismereteink hiányossága homályosíthatja el, hanem — a marxista történelemszemlélet szerint — történeti helyzete, osztályhelyzete, vagyis világnézete, előítéletei és illúziói is eltorzítják. Azonban ennek a torzításnak a veszélyei annál inkább csökkennek, mennél inkább távolodunk a felépítmény jellegű jelenségek világától az alap: a termelési tevékenység és annak eszközei felé. A vízépítés és vízgazdálkodás története pedig elsősorban a termelési tevékenység, a termelőerők, a technika fejlődésének történetével foglalkozik, ahol az ilyen torzítások veszélyei minimálisak. Innen van az, hogy a történet kutatója e téren alapjában véve — már ti. ami a szakembereket illeti! — egységes gondolatkörrel találkozik. 8
