Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

III. A halászat és a tógazdálkodás az Árpádok korában és a középkor végén

azonban lényegesen különbözik ezekétől. Mint gazdasági életformáié, települést meghatározó tényező éppen olyan szerepet játszott, mint a finnugor népek halászata, azonban népünk vándorlásának eredményeként és a hazai kedvező adottságok folytán a halászott halfajokat tekintve, éppúgy mint eszközeit, módjait illetően sokkal gazdagabb, differenciáltabb és változatosabb, mint amaz. Jelentősége a XIII. századtól, a vadászat háttérbe szorulásával párhuzamosan, csak növekszik. Hogy ezt a halászatot a Kárpát-medencében valóban a magyarság fejlesztette ki, arra kétségtelen bizonyítékunk, hogy az egyetlen éles néprajzi határvonal, a Dráva, egyszersmind a halászat, gazdaságföldrajzi elválasztó vonala is. A magyar halászattörténet kutatóinak, Fekete Zsig- mondnak, Hermann Ottónak nem sikerült a Dráván túlról egyetlen történelmi emlékre sem bukkanni, míg Erdélyben az erősen latin hatás alatt kifejlődött román nyelv nem ismeri a latin »piscina« szót: a halastó románul is »halastau«.84

Ösiségének és magyarságának azonban legfőbb bizonyítéka a rendkívül differenciált, a halászat igen változatos eszközeinek (az eszközök részeinek), módjainak sokaságára kiterjedő mesterszókészlete, melyet Hermann Ottó (1887), majd Muhkácsi Bernát (1893) tárt fel, kimutatva, hogy a halászat és a vízi élet műszavainak alaprétege finnugor eredetű, s ez az alapréteg csak később bővült ki a török, szláv és német érintkezés hatására — éspedig a fenti sorrendnek megfelelően, egyre kisebb mértékben. Kutatásaikat utóbb Jankó János összehasonlító néprajzi vizsgálatai igazolták.

Az általuk- megrajzolt fejlődés, melyben az említett tényezők mellett utóbb az egyház törvényeinek (ti. a böjtök előírásainak) és a monostorok mintagazdaságainak is szerepe volt, teljesen érthetővé teszi a magyar halászat és már a középkorban kimutatható tógazdálkodás magas színvonalát. Persze ezzel kapcsolatban mindjárt korrigálnom kell egy túlzó álláspontot: a halászat nagy gazdasági jelentősége láttán (gondoljunk csak a halászhelyek becsértékére!), és a magyar vizek csodálatos halbőségéről szóló tudósítások sokaságának hatására, történetírásunk és gazdaságtörténetünk hajlamos arra, hogy nemcsak egy a mainál sokszorosan nagyobb méretű halászatot, hanem szinte a mainál fejlettebb tógazdálkodást is tételezzen fel a középkorban. Ez az elgondolás azonban, mely a középkori oklevelekben előforduló .»piscina« szó többértelműségén (halas, haltartó, fürdő, úsztató, itató, víztartó stb.) és néhány vele együtt előforduló és csak a néprajzi kutatás segítségével érthetővé vált mesterszó homályosságán alapul, téves48