Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
III. A halászat és a tógazdálkodás az Árpádok korában és a középkor végén
nők bizonyult. És bár e szavak megfejtésével már Herman Ottó kezünkbe adta a kulcsot a középkor halászatának és halgazdaságának megértéséhez,85 még ma is találkozhatunk olyan elképzeléssel, mely a középkori mesterséges halasok számát ezrekre becsüli.8" Kétségtelen, hogy a halászat okszerű gazdasági elveken alapult, s a kor gazdasági életének szerves, sőt igen fontos része volt. A halastavak, halászhelyek egy részét a királyok maguknak tartották fenn, másrészük pedig adomány tárgyát képezte. A halászat külön foglalkozási ág volt: voltak királyi halászok az ún. »halos«-ok és jobbágyhalászok, akik külön tanyákon, telepeken laktak vagy egész falvakat alkottak. A birtokosok, a világiak és az egyháziak vagy meghatározott mennyiséget, vagy részt (pl. tizedet, vagy hetedet) kaptak a haltermésből. Persze csak a nemesebb fajtákból, az ún. köteles vagy szerhalakból, mint pl. a viza, tok, fogas, ponty stb. Emellett természetesen volt szabad halászat is a nemzetségek tagjai számára az ősi telephelyeken. Hogy ez a szabad halászat mikor alakult át a vadászathoz hasonlóan sportszerű szórakozássá azt nem tudjuk, de már a XVII. századból vannak erre is adataink. A halászat egyébként kialakult munka- szervezetben »mansio«-ban (bokor, kötés, felekezet stb.) folyt amely azt a csoportot jelentette, ami az adott munkaszerszám, halászeszköz kezeléséhez feltétlenül szükséges volt. (Általában 4—6 fő.) A halas vizeket gazdasági értékük szerint osztották fel, s az egyes halászhelyeket, az alkalmazott eszközök szerint különböztették meg. Voltak »tanyák«, ahol kerítő hálóval halásztak — az előbbi volt a »piscina«, az utóbbi a »piscatura«, vagyis a kerítő halászat —, és volt rekesztő halászatra alkalmas hely, »rekesz« vagy »vész«, ahol vejszével, czégével, varsával stb. halásztak. (Latinul: clausura, captura, laqueus (= tőr), lacuna stb.) A különböző adománylevelekben szereplő »halasok« (»pisciriák«) melyeket halastónak gondoltak nagyrészt ilyen halászhelyek voltak. Ebből adódik, amit már Ortvay is kiemel,87 hogy az oklevelekben szereplő halasok túlnyomó része folyók mellett feküdt. Ami az említett halászatok technikai oldalát illeti, a középkori halászat jellegzetességeinek szempontjából különöser kesek a rekesztő halászat módjai. Van közöttük oly^*fEyjn^5®^ a természet maga nyújtott példát, amikor az áraij désekben megrekedt vizében a halak is visszamarEj az az elzárás, melyet vízáradás idején készítenek, j kesz«-nek hívnak (Hármaskönyv I. rész. 133. cím 4 Vízhasznosítás ... — G393
