Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
II. A honfoglaló magyarság gazdasági élete
A középkor végére — főleg III. Béla, majd Nagy Lajos és Mátyás idején — Magyarország a gazdaságilag legfejlettebb dél- ■és nyugat-európai területek színvonalára emelkedik. Az évezredes városi kultúrájú, fejlett iparú és a nemzetközi, főleg tengeri kereskedelmi útvonalak mentén fekvő itáliai és francia városállamoktól csak városainak, iparának, kereskedelmének fiatalságával különbözik. És avval, hogy a nemzetközi kereskedelembe elsősorban az állattenyésztés termékeivel (a bécsi és bajor medencét, az olasz városokat stb. ellátó élőállatszállítmányaival) és a bányászat termékeivel (nemesére és réz) kapcsolódott be. Ez utóbbiba azonban olyan mértékben, hogy pl. a középkor végének legnagyobb bányászati vállalkozása a Thurzók és Fuggerek társulása, az egyik legelső nagy kapitalista vállalkozás Európa túlnyomó részének nemesére- és fémtermelését, valamint kereskedelmét kezében tartotta.80 (A Thurzó-család kihalásával az egész a Fuggerek kezére került.) A természetesen túlnyomórészt még önellátásra, illetve az udvar és az egyház ellátására termelő apró mezőgazdasági falvak, melyek a nemzetségek kirajzásával ekkorra a Dunántúl mellett már az egész Alföldet benépesítették, viszont annál változatosabb, sokoldalúbb gazdasági tevékenységet folytattak. A ligeterdők mellett emelt templomok körül megbújó falvak, melyek a középkor végére csaknem oly sűrűn lepték el az egész Alföldet — még a Kis- és Nagykunság területét is —, mint a Dunántúl lankás völgyeit, a mai dunántúli állapotoknak megfelelően alakultak ki.81 E települések maguk is emlékeztettek a Dunántúl mai kishatárú falvaira. Az egyes falukban kb. 30—35 család lakott — a középkor nagy népszaporodásának megfelelően családonként átlag 4,3—4,5 főt számítva —, a faluk népessége kereken mintegy 130—160 fő lehetett. Minden falunak vagy legalábbis minden falucsoportnak közös temploma, malma, halastava volt és természetesen — mert csak ilyen helyeken alakultak telepek —, bővizű állandó forrása vagy kútja. Az egyes portáknak általában volt kertjük és gyümölcsösük, de emellett néhol a falu határában is voltak nagyobb gyümölcsös kertek, szőlők. A honfoglaló magyarság számos új kultúrnövényt hozott Kaukázus menti hazájából: ezekkel ő ismertette meg Európát. A földművelés termékei sorában ebben az időben a búza, rozs, árpa, zab, tönköly, köles mellett a hüvelyesek (bab, borsó), mák, kender, len is megjelentek. A szőlőművelés a peremvidéken és a Dunántúl dombjain ekkorra minden ma ismert borvidékünkön elterjedt: Szerémség, • 42
