Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

II. A honfoglaló magyarság gazdasági élete

Az Alföld tenyészidö alatti bőmérsékleti viszonyaival egyenlő viszonyok között ugyanis az amerikai prériken még lényegesen kisebb — nem 500—600, hanem csak 400 mm-es — csapadék mellett is dúsan termő és hasonlóképpen térdig érő fű nő, mint a délorosz puszták sötét mezőségi talajain, pedig csapadékuk csak 150—400 mm, a talajvíz pedig, szemben az alföldi 2—4 méterrel 20—25 méterre is lesüllyed. A magyar medence vegetációja is sokkal változatosabb, mint a példaként felhozott pusztáké; mintegy 1200 növényfaj él rajta.74 Sőt mint ismeretes, az említett kedvezőtlen csapadék- és talajviszonyok ellenére, még a nyugatázsiai sivatagosodásra hajlamos pusztákon is gyeptakaró alakul ki, ha azokat az állatjárástól megvédik.

Történeti forrásaink is az alföldi puszták dús szénaterméséről tanúskodnak. Alpár történelmi nevezetességű síkja pl., melyet mint az akkor is meglevő homokpuszták példáját szokás emlegetni, Anonymus tévesen értelmezett szavai nyomán, éppenséggel nem lehetett homokpuszta, hanem legfeljebb az árvizek iszapjával megtrágyázott — öntözött — dúsan termő legelő,75 mely a víz lefolyása után bő termést hozott. I. Géza király egy 1075-ből való oklevél tanúsága szerint a királyi ménes részére rendelte azt kaszálóul és legelőül. De a gyakorlati példák egész sora is bizonyítja, hogy a legeltetés alól kivont, védett puszták (akár szik, akár homok) a természetes védelem hatására, ami alatt a szik esetében az éghajlat hatását mérséklő erdősítés, fásítás — azaz a régi állapot visszaállítása is értendő — dúsan termő rétté alakulnak.76

Ez természetes is, hiszen olyan területeken, ahol az ősi vegetáció a növényi élet legmagasabb fokának lehetőségéről tanúskodó erdő volt, ahová erdő ma is telepíthető — a kevésbé igényes pusztai vegetáció feltétlenül dús növénytakaróvá fejlődik.

Ugyanígy lehetetlen a XVIII. századra kialakult vizenyős állapotot az Alföld ősi állapotának, s az akkori állapotok alapján »náddal, sással, gyékénnyel felvert rétségi vidéknek« jellemzett terület vegetációját uralkodó vegetációnak tekinteni.77 Az ártéri erdőtalajon az erdő uralkodott, ezt csak kiegészítette a vizesrét, amelynek elterjedtsége nem lehetett túl nagy, mert az aligha csábította volna letelepedésre a túlnyomóan — takarmány szempontjából különösen igényes — ló- és juhtenyésztéssel foglalkozó magyarságot, sem a XIII. században ide behívott kunokat. Még a mondák is megőrizték annak emlékét, hogy Árpád Zalánhoz küldött követei útján elsősorban azt akarta megtudni, hogy a lovak számára alkalmas édes fű terem-e a Tisza völgyén?

40