Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)
Jegyzetek a felhasznált forrásokról és irodalomról
Még nagyobbak voltak az anyagi nehézségek: a terhek viselésére való képtelenség vagy a húzódozás csak a távolabbi jövőben megtérülő, előrelátó befektetésektől. Pl. szárazság idején kárhoztatják a vízszabályozásokat, s az újabb esős periódusokban kell azután — végső szükségben — az elmulasztott munkákat tökéletlenebbül és drágán végrehajtani. Súlyos szervezeti hiba volt az is, hogy a mellékfolyók nem tartoztak az állami folyammérnöki hivatalok alá, s így azokról megfelelő adatok nem voltak, ez azután megnehezítette az árvizek elleni eredményes védekezést. Röviden: »vízmunkálataink hibáinak okát« — mondja — nem a műszakiak rátermettségének hiányában, hanem az »állami és társadalmi viszonyok összehatásában« kell keresni. Micskey Imre fent idézett megállapításainak mintegy illusztrációjául szolgálhatnak a Tisza szabályozása során elkövetett tipikus hibákat bemutató térképek. (Lászlóffy-Böhm Woldemár: A Tiszavölgy. Bp. 1932. 18—19. lap, 8—S. ábra.) A Tisza Tiszaroff és Szolnok közötti szakaszán »Nagykörű alatt a balparton kezdetben — egy kastély miatt — beszögellő töltéssarkot építettek, mely a víz lefolyását rendkívül mértékben zavarta. (A Tisza kiöntéseinek ugyanis egyik legfőbb oka a töltéstávolság változása, s az így előálló keresztirányú áramlások töltésszakadások voltak. K. Zs.) Ezt a töltést fel kellett adni«... stb. »Szeged alatt Röszke és Gyála közt, eredetileg egy birtok védelmére valóságos szigetet teremtettek a hullámtérben. Később a főmeder mentén levő töltést hátrább helyezve és az árvízi medret egységesítve a lefolyási viszonyokat megjavították...« Ezeknek és az ezekhez hasonló műszaki hibáknak, valamint annak, hogy a töltések tovább fejlesztésére — amit az erdőirtások és a* »begá- tolások« okozta árvízszint emelkedés megkövetelt volna — a társulatok anyagi eszközök hiányában képtelenek voltak, lett a következménye az 1879. évi szegedi árvíz is. »Szeged árvizes mártíromsága« (Kaán) kellett ahhoz, hogy a kormány végre legalább hitellel támogassa az ár- vízvédelmi munkálatokat! Egyébként — a mindenkori kormányzat hazafiasságának ékes bizonyítékaként — változatlanul érvényben volt a császári önkényuralom alatt 1850. jún. 16-án kelt nyílt parancs, mely szerint az állam csak a folyószabályozás, az átvágások költségeit vállalta: az ettől függetlennek tekintett árvédelmi munkálatok költségei kizárólag az érdekelteket terhelték. Így történhetett meg, hogy az általános rendezés során kimaradt — egészen az 1930-as évek végéig! — az ún. borsodi nyílt ártér ármentesítésének munkája, »mert az árterület arányai nem voltak elégségesek ahhoz, hogy az érdekeltségek társulatokba tömörülten a költségek terheit vállalják és el is bírják«. (Kaán i. m. 249—250. lap.) Ugyancsak a kormány nemtörődömségén múlott, hogy a Pest megyei Duna-völgy területének lecsapolására csak a világháború után került sor, és hogy a Dunavölgyi Lecsapoló és öntöző Társulat nemcsak az öntözés megvalósítására, de a lecsapoló munkálatok befejezésére sem volt képes. Ugyanígy megoldásra vár — még ma is — a Szeged—Kecskemét közti mintegy 300 000 kh terület vadvizei levezetésének már a múlt század 70-es évei óta vajúdó kérdése is. A lassan nyolc évtizedes terv »a költségek mérve, megoszlásának arányai és egyéb bonyolult kérdések miatt máig sem került megoldásra«. (Kaán i. m. 251. lap.) »A törvénytelenül létesített levezető árkok pedig azóta is jelentékenyen szaporodnak.« »Van ugyan valamelyes lélektani magyarázata az egyszerű gazdálkodó ember cselekedetének, mellyel úgy segít a maga baján, hogy a víz a szomszédja földjére zúdul; — mert t9* 291
