Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

I. Magyarország természeti adottságai – gazdaságföldrajzi és vízrajzi viszonyai és azok történeti változásai

már igen gyakran vízhiány lép fel: ezért itt a növénytakaró átalakul, s ezeken a helyeken a szárazságtűrő vagy a mély talajvízszintet elérő növények az uralkodók. Ezek a koronként csapadékszegény, sőt aszályos részek a környező területek — a 3. övezet — lefolyó felesleges vízmennyiségére, vagyis a folyók vizére — régen árvizeire — vannak utalva. Vízellátottság szempontjából önellátó területek közé tartozik azonban a peremvidéken kívül a Dunántúl' 150 méteren aluli területe is, amely kiváltságos helyzetét nagyobb csapadékának, a kisebb párolgásnak, a talaj kedvezőbb vízháztartásának, víztárolóképességének, a domborzat differenciáltságának és a sűrűbb vízhálózatnak köszönheti. Ezért legkedvezőbbek a Dunántúl települési viszonyai, és legegyenletesebb a gazdaságföldrajzi képe.

ÍVz ország^ többi részén a ( vízellátottságban, elsősorban a folyók és a források eloszlásában mutatkozó különbségek miatt, nagy eltérések tapasztalhatók települési és termelési viszonyokban egyarántr\ Miként a Kárpátok magas helyei a bő csapadék ellenére is lakatlanok maradtak, mert nincsenek forrásaik és folyóik, — az Alföld vízben szegény pusztai részei is viszonylag ritkán lakottak voltak egészen napjainkig, nemcsak azért, mert itt csak a rideg állattartáshoz szükséges takarmány termett meg, hanem azért is, mert egyes helyeken az állandó emberi és állati ivóvízellátás biztosítása nehézségekbe ütközött.

\ A víz telepítő hatására nagyon jellemző, hogy a hegyvidéki telepek mindig források mellett keletkeznek, legsűrűbben a vízben gazdag mészkőhegységekben. Általában az ország legsűrűbben lakott területei ezért mindig is a peremvidékek és az ehhez hasonló adottságokkal bíró Dunántúl voltak, ahol legtöbb a forrás és a folyóvíz. Különösen kedvezőek ebből a szempontból a laza feltöltődéses medencék, törmelékkúpok és a hegységek határvonalai. Így az ország legsűrűbben betelepült vidéke a Balaton délnyugati csúcsától a Tokaji hegységig terjedő törésvonal, és azon belül is pl. a honfoglalás korában a Duna szentendrei törmelékkúpja.17 Ezek a peremvidéki telepek legtöbbször völgyfenékben, árkok mentén jöttek létre, s a helykiválasztás oka talán nem is annyira a védettség, mint inkább az életet adó víz közelsége volt. Számos helység még a nevében is mutatja eredetét, mint pl. a Bakony forrás vagy a kút végződésű helynevei (Kékkút, Ürkút, Hidegkút, Lókút stb.). A település ilyen kötöttségét még a technika fejlődése, az ártézi kútfúrás és a vízművek létesítésének lehetősége &em tudja teljesen megszüntetni.

16