Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

XIV. A reformkor vízügyi programja és a Tisza-szabályozás terve. Széchenyi István és Vásárhelyi Pál

helyesen tükrözték a társadalom fejlődésének szükségleteit, és ép­pen ezért ennek a fejlődésnek hatásos tényezőivé is lehettek. Ö mutatott rá először — a korabeli leghaladóbb gazdasági elmé­let, az angol közgazdaságtan ismerete alapján (mely Marx gaz­daságpolitikai elméletének is kiindulópontjául szolgált) — arra, hogy a nemzet nagysága gazdagságán, az pedig munkaerejének és tehetségeinek szabad kifejtésén és érvényesülésén nyugszik. Célkitűzése: »az emberiségnek egy nemzetet megtartani, a benne rejlő értékeket kifejleszteni s az emberi méltóság legma­gasabb fokára emelni« nem valami elvont idealista program volt. A magas színvonalú erkölcsi és politikai célkitűzések, józan és reális gazdasági munkaprogrammal társultak, s a program meg­valósítását lankadatlan, sokszor a legköznapibb részletfeladatokra is kiterjedő munka támogatta. A »nemzetnevelés« feladatait Szé­chenyi az anyagi élet körülményeinek teljes átformálásának se­gítségével kívánta megoldani. Hatalmas kritikai munkáiban (Hi­tel, Világ, Stádium) kulturális és anyagi elmaradottságunk alap­vető okaiként: az ország feudális szerkezetét, az ősiséget, a job­bágyi munkaviszonyt, valamint a hitel, közlekedés és a belső piac hiányát s az elavult közigazgatást jelölte meg. A legsürgő­sebben megoldandó kérdésnek pedig a hitel és a közlekedés kér­dését tekintette. Minden tette ebben az egy mondatban kifejez­hető gazdaságprogramjának megvalósítását szolgálta. Kezdve az olyan látszólag jelentéktelen kezdeményezésektől, mint pl. a ló­verseny (lótenyésztés) vagy a Casino ügye, melyekkel még a ne­messég hibáit is ki akarta használni a haladás, a gazdasági kér­dések iránti érdeklődés és az országos központ kialakítása érde­kében, az ország tudományos életének fejlődése szempontjából központi jelentőségű Akadémiáig és a víziutak fejlesztésének, a folyók szabályozásának programjáig, — minden kezdeményezést ugyanazok a messze tekintő gazdaságpolitikai célkitűzések su­gallták. Nemcsak gazdasági és kulturális elmaradottságunknak — a nemesi szűklátókörűségnek, korlátoltságnak —, de politikai an­alfabetizmusunknak, a vármegyei partikularizmusnak, politikai szétdaraboltságunknak is a közlekedés elmaradottságában, a for­galom hiányában látta a szülőokát. Ezért hangsúlyozta, hogy az ország felemelkedésének legfőbb eszköze a közlekedés és a ke­reskedelem fejlesztése: az ehhez szükséges vízi és szárazföldi utak megteremtése, vagyis a vízszabályozások, az ármentesítések és lecsapolások — s ezzel egyidejűleg országos kereskedelmi és kulturális központok kialakítása. (Nem nehéz felismerni ebben 128

Next

/
Thumbnails
Contents