Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

XIV. A reformkor vízügyi programja és a Tisza-szabályozás terve. Széchenyi István és Vásárhelyi Pál

a programban Vedres gondolatainak, illetve a felvilágosodás 1790 körül felmerült gondolatvilágának továbbfejlesztését!) Ezért vette kezébe a dunai hajózás ügyét, s állt a Dunagőz- hajózási Vállalat (DDG) megszervezéséért folyó mozgalom élére; ezért sürgette a biztos hajóutak megteremtését, a Duna szabályo­zását. Azért járta végig Beszédes Józseffel a Dunát Pesttől a Fekete-tengerig, hogy a helyszínen lássa a hajózás akadályait, és ugyanakkor megismerje a szabályozásban rejlő gazdasági lehető­ségeket is. (Ezen az igen veszélyes úton, mikor Beszédes és Waldstein kivételével valamennyi kísérője maláriába esett, s egyik meg is halt, fogalmazta meg — maga is súlyos betegen — azt a politikai végrendeletét, melyben az előzőekkel egybehang­zóan három fő eszközt jelöl meg az ország felemelésére: a nem­zetiség kifejlesztését, a közlekedést és a más országokkal való kereskedelmi kapcsolatok fokozását.) Ebben az időben Széchenyi és a pályáján egyre magasabbra ívelő tehetséges fiatal mérnök, Vásárhelyi Pál — ha még egy­mástól függetlenül is — egy cél érdekében dolgoznak már. Amíg Széchenyi a hajózás érdekében tevékenykedik, s igyekszik meg­nyerni a kormány támogatását — az ország »adóképességének« emelését hangsúlyozva — az Al-Duna szabályozásához, addig Vásárhelyi, előbb mint a »dunai mappáció« beosztottja, majd mint vezetője, már készíti azokat a térképeket, melyek lehetővé tették e szabályozási munkálatok megkezdését. * Vásárhelyi Pál205 1795. márc. 25-én született Szepesolaszi- ban, régi székely eredetű családból. Atyja a szepesolaszi, majd a miskolci evangélikus egyházközség kántortanítója volt. Vásár­helyi az algimnáziumot Miskolcon, filozófiai tanulmányait Eper­jesen végezte. Ebben az időben, ezek a magasabb fokú tanulmá­nyokra vagy a közszolgálatra előkészítő filozófiai tanfolyamok a mérnöki tudományok alapjait is ismertették, elég magas szín­vonalon. Vásárhelyi még a Mérnöki Intézet (Institutum Geo- metricum) mérnöki tanfolyama hallgatásának megkezdése előtt el­végezhette a kötelező kétévi mérnöki gyakorlatot Borsod megye mérnöke, Losonczy József mellett. így a gyakorlati mérnöki is­meretek birtokában már szélesebb látókörrel és nagyobb felké­szültséggel léphetett a Mérnöki Intézetbe, az elméleti ismeretek megszerzése végett. Vizsgáit minden tárgyból kitűnő sikerrel tette le, s mérnöki oklevelét 1816. nov. 30-án állították ki. 9 Vízhasznosítás ... — 6393 129

Next

/
Thumbnails
Contents