Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

XIV. A reformkor vízügyi programja és a Tisza-szabályozás terve. Széchenyi István és Vásárhelyi Pál

des Duna—Tisza-csatorna tervét is. A Tiszára először 1833 nyarán megy, amikor az I. Ferenc nevű gőzhajóval kipróbálja az Alsó-Tisza hajózhatóságát.

Bizonyára Széchenyi sürgető fellépésének is része volt abban, hogy az országgyűlés 1827-ben kiküldött »kereskedési választmányának-« a hajózás fejlesztése érdekében szükséges javaslatai, majd az 1830-as árvíz alkalmával a különböző megyék részéről elhangzott panaszok után, 1834-ben, megkezdik a rendszeres szabályozáshoz szükséges egységes tiszai felmérés munkáját.200 Ennek vezetője Lányi Sámuel (1791?—1845?), munkatársai Farkas Pál, Fitzmayer István, Fodor János, Haigl József, Hie- ronymi Ottó, Kamóczy Gábor, Komnenovich Sándor, Milivoje- vics Lázár, Müller Lőrinc, Nagy István, Nikolka András, Perle- berg Gusztáv, Pribék Béla, Reitter Ferenc, Toperczer Antal, Tóth Rudolf, Turkovics Lajos stb. Lányi és munkatársai olyan nagyszerű munkát végeztek, mely örök dicsősége marad a magyar vízimémököknek. Felmérési lapjaik — melyeket idáig, éppen tökéletességük miatt, a Huszár-féle Duna-térképekkel együtt, még a mérnöki köztudat is Vásárhelyi nevével hozott kapcsolatba, s az irodalom általában mint »Vásárhelyi-féle térképeket« emleget — kiterjedtek a Tisza egész vízrendszerére: a Bodrogra, Szamosra, Körös—Berettyóra,201 Marosra, sőt. részbexi a Temesközre is. Csillagászati alappont meghatározások, elsőrendű háromszögelések; részletes felvételek, szintezések, meder hossz- és kereszt- szelvények, vízhozammérések százai kerültek ki tizenkét év alatt Lányi és munkatársai kezei alól (1834—1846). Vízépítéstörténeti irodalmunkból jól ismert, hogy milyen feltűnést keltettek a külföldi vízimémökök körében a magyar vízrajzi térképek. Az első ilyen alkalomról maga Széchenyi számolt be a Lánchíd ügyében folytatott londoni tárgyalásaival kapcsolatban, megható büszkeséggel, hogy lám, mi is tudunk már olyan műszaki eredményt felmutatni, ami az angolokat is bámulatba ejti. De még jellemzőbbek talán e térképek értékére az osztrák szakembereknek az önkény- uralom legsötétebb éveiben elhangzott megnyilatkozásai. Streff- leur, a XIX. század derekának legkiválóbb osztrák geográfusa, például a bécsi akadémia közleményeinek 1852. évi kötetében a következőket írta: »Magyarország a külföldön terra incognitá- nak tartatik; azonban ott a folyamok mérnöki felvételén az utolsó 30 év alatt a legfeszültebb szorgalommal dolgoztak, és e részben Európának talán egyetlen országa sem mutathat fel olyan tökéletes munkálatokat.«

124