Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)

4. A vízgazdálkodás új súlyponti feladata — a vízellátás-csatornázás

sége minden tekintetben megfelelt a követelményeknek és a vízmüvet joggal tekintették a felszíni vízkivételre és mesterséges szűrésre alapított vízellátás legsikeresebb hazai példájának. Nagymértékben növelte a külföldön széles körben elterjedt, de nálunk addig idegenkedve fogadott és nem kedvelt megoldás hitelét. A vízmű tisztító-kapacitását 1913-ban fejlesztették a terv szerinti 3600 m

3-ra, majd 1933ban, újabb két egységgel, 4800 m

3-re növelték. (A gyakorlatban azonban a vízmű 4200 m

3

/nap-nál többet nem termelt, mert a nyolc szűrő közül egynek a működése — tisztítás miatt — mindig szünetelt.) Szolnok csatornázása messze elmaradt a város vízellátásától. E téren az 1944-gyel záródó jó félévszázados időszakból az egész Közép-Tiszavidékről sem számolhatunk be számottevő eredményről. Egyéb síkvidéki városainkhoz hasonlóan, ahol a régi vár-árokból és az azt tápláló vízfolyásokból alakultak ki a főgyűjtő csatornák, Szolnokon is viszonylag korán, már 1880-ban, megkezdték a Fürdő-utca nyomvonalát követő Büdös-ároknak és mellékágainak befedését: csatornává való átépíté45. ábra. A Szolnoki Vízmű víztornya (1910)