Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)

4. A vízgazdálkodás új súlyponti feladata — a vízellátás-csatornázás

sét. Ezt követően megépült a Megyeháza külön csatornája, majd a Szapáry utca, és a Piactér egy-egy csatornája is, amelyek külön-külön torkollottak a Tiszába. A reménytkeltő kezdeményezés azonban hamar abba maradt. Csak a vízmű átadása után, 1911-ben, kezdtek ismét munkához: a Konstantinutcai, majd a Baross-utcai főgyűjtő és a csatlakozó csatornák kialakításával. Korszerű vagyis szennyvíztisztítással egybekapcsolt — csatornázásról azonban sokáig nem beszélhetünk: mechanikai tisztítóberendezés építésére csak a 7agyván-túli területek, a legújabb városrész, legkésőbb — 1938-ban — megkezdett csatornázásánál került sor. Szolnoknak és méginkább területünk többi városának a helyzete tehát e tekintetben azonos volt a többi alföldi város és település helyzetével. A több mint félévszázados elmaradottság felszámolását célzó fejlesztési tevékenység, 1945 után, így csaknem a 0-pontról indult el. Ennek az elmaradottságnak a tarthatatlanságát, veszélyeit és a feladatok nagyságát találóan fogalmazta meg dr. Maucha Rezső beszámolója — már 1939-ben:

132 „Számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a városokban és nagyobb községekben vízvezetékek építésére is sor kerül rövidesen. Ezen a ponton nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a vízvezetéki hálózat szerves kiegészítő része a csatornahálózat. Miként az élő szervezetben a friss vért szállító ütőerek mellett ott találjuk a használt vér szállítására szolgáló visszereket, és a vér megújulását biztosító szerveket, akként a lakóházakban is gondoskodni kell a víz bevezetésén kívül a keletkező szennyvizek elvezetéséről, mert különben közegészségügyi szempontból súlyos következményekkel kell számolnunk." ,,A megnövekedett vízhasználat folytán a pöcegödrök nem alkalmasak a szennyvíz elvezetésére, ezért csatornahálózat szükséges, mert különben kórokozó baktériumaival együtt az utcák folyóárkaiba kerül a használt víz. Ez annál valószínűbb, mert a csatornázás terén még jobban el vagyunk maradva, mint a vízellátás tekintetében. (A Szerző kiemelése.) Tehát a vízvezeték létesítését megelőzően, vagy legalábbis vele egyidejűleg el kell készíteni a csatornahálózatot és gondoskodni kell a szennyvizek korszerű tisztításáról is." Mindez azonbcn 1945 utánra — napjainkra maradt. 4.1 A VÍZELLÁTÁS ÉS CSATORNÁZÁS FEJLŐDÉSE A KÖZÉPTISZAVIDÉKEN — 1945-től NAPJAINKIG A felszabadulást követő első évtized különösen nehéz és küzdelmes időszak volt a vízellátás-csatornázás szempontjából területünkön éppúgy, mint országos viszonylatban. Hiába voltak tisztázottak a feladatok — azokat az ország legjobb szakemberei már 1940-ben megfogalmazták és közzé tették, — a korábbi helyzetet a háború pusztításai és az újjáépítés feladataival küszködő ország gazdasági nehézségei csak súlyosbították. Az elmaradottság, a gazdasági örökség csődtömege mellett ráadásul a múlt szellemi örökségében érvényesülő visszahúzó erő, főleg a megmerevedett bürokrácia tehetetlenségi nyomatéka, is fékezte a fejlődést, nehezítette a munkát. A vízügyi szolgálat 1948. évi egységének kivívása — mint a vizek köztulajdonba vételének, ill. a vízügyek államosításának a követelménye — nem volt csorbítatlan siker. A vízellátás elvileg ráruházott feladatköréből a vízügy — az Országos Vízgazdálkodási Hivatal — 1948-ban csak a falusi