Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)
3. A mezőgazdasági vízhasznosítások
Ekkor kapcsolták be az öntözésbe a tiszabői (1947), a kútréti VI. (1948), a dobai (1948) és a milléri (1949) belvízcsatornákat. Ez az átmeneti jellegű szükségmegoldás azonban igen tartósnak bizonyult: az öntözésből való kikapcsolásuk a mai napig is csak részben, vagy egyáltalán nem sikerült. Ezt csak a Jászsági öntözőrendszer kiépítése biztosítja majd. (Az első kisebb öntözőfürtök közül ma is üzemel a Tiszavárkonyi, a Tiszaroffi, a Cibakházi (valamennyi: 1948) és az Óballai öntözőfürt (1949). Megszűnt viszont a Perjésháti, amely ugyancsak 1948-ban létesült.) Jellemző, hogy a Közép-Tiszavidék 1948. évi 11 677 kh öntözéséből 11 130 kh volt a rizs, és hogy 1949-re, a tervidőszak végére, a Szolnok megyei öntözések területe már meghaladta a 14 000 kh-t (8 000 ha). Az öntözés területi eloszlását tekintve az egyes közigazgatási egységek közül Kenderes állt az élen 1 249 kh-dal (722 ha), ezt követte Mezőtúr (1 040 kh), majd Tiszagyenda, Karcag, Tiszaörs és Kisújszállás stb. Nagyon jellemző az akkori szemléletre, hogy öntözésen elsősorban mindig rizstermelést értettek és hogy ennek következtében a fejlesztés a Körösök völgyében már 1948-ban elérte a felső határt: a vízkészlet kimerült. Mindez azonban csak a tiszai vízpótlás szükségességét vetette fel — a kevésbé vízigényes kultúrák öntözésére való áttérésre kezdetben nem is gondoltak. A rizsöntözések az 1948. évben — írja Marka Iván — a legnagyobb fejlődést Szolnok és Csongrád vármegyében érték el, a Hármas-Körös és a Hortobágy—Berettyó Főcsatorna mentén. Ezen a vidéken több helyen öntözővízhiány lépett fel, különösen Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Karcag, Dévaványa, Gyoma, Endrőd, Szeghalom stb. környékén. Az utóbbi helyeken ugyanis nagyobb területen kértek öntözővízhasználati engedélyt, mint amennyi öntözővíz egyáltalán rendelkezésre állt." 97 Az öntözések ill. a rizstermelés fejlesztésében sajátosan keveredett az újjáépítés hősi lendülete, a feudális béklyókból kiszabadult parasztság rátermett kezdeményezőkészsége, a tervgazdálkodás kezdeti fejlesztési törekvéseivel, de a korábbi időkből örökölt szemlélet által vezetett konjunkturális vállalkozások szaporodásával is. (Annyira, hogy ez a szemlélet még a tervszerű fejlesztési törekvéseket is eltorzította.) A termelés zömmel kisüzemi keretek között folyt (az üzemnagyság 5—100 kh között — a rizstelepek esetében 10—50 kh között —• mozgott)* és a telepeket sűrű gátakkal, főként kézi földmunkával készítették. De kézzel történt a palántázás és gyomlálás is. A belvízlevezető hálózat ,,több célú" hasznosításával és az addig hasznosítatlan területek gazdasági kiaknázáTával járó veszélyek csak később jelentkeztek, de akkor annál súlyosabban: a csatornák az állandó vízborítás (= a karbantartás hiánya) miatt elgazosodtak és feliszapolódtak, a talaj pedig kimerült, leromlott és elmocsarasodott. (Addigra azonban a rizsetelepek — mint szükségmegoldások — betöltötték feladatukat, sőt a beruházás is megtérült. Az egész „konjunkturális vállalkozás" a felmerült problémák, újabb gondok ellenére, legalább népgazdasági szinten, hasznosnak és gazdaságosnak bizonyult.) Az I. ötéves terv folyamán az öntözés fejlesztése még nagyobb lendületet vett: újabb öntözőrendszerek főműveit építették meg s öntözőfürtök, öntözőtelepek egész sorát rendezték be. E munkálatok méreteire és jelentőségére egyaránt jellemző, hogy a Kiskörei Vízlépcső üzembehelyezéséig újabb jelentősebb művek építésére már nem volt szükség: területünk öntözővíz-ellátását egészen 1973-ig az I. ötéves terv létesítményei biztosították. A fejlesztési munkák eredményeként a Közép-Tiszavidéken az öntözésre berendezett terület nagysága 1954-ben elérte a 41 000 ha-t (71 000 kh). 98 A végzett munkálatok nagyságrendjét mutatja az is, hogy a Szolnoki Kultúrmérnöki és Belvízrendezési Hivatal 1951—1953-ban évente 6—7 000 ha (10—12 000 kh) öntözőtelep kiviteli tervét készítette el és 1951-ben 3 034, 1952-ben 2 037, 1953-ban pedig 4 078 ha öntözőtelep építését végezte el. * Vagyis 2—60, ill. 6—30 ha között.
