Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)

6. Összefoglalás (Tanulságok és feladatok)

hasznosításunkat megkétszerező évi 103 millió kWó-ás teljesítménye területi viszonylatban ugyancsak számottevőnek tekinthető. A vízlépcső nem csupán mezőgazdasági érdekű beruházás tehát: az egész Közép-Tiszavidék vízkészletét növeli, vagyis ipari és — az így felszabaduló mélységbeli vízkészletek révén, közvetve — ivóvízellátását is segíti. Mint az eddig legjelentősebb tározónk, az új, korszerű — és a hazai viszonyok között egyetlen megoldási lehetőséget jelentő — tarozáson alapuló vízkészletgazdálkodás első nagy létesítménye. Elvi és gyakorlati szempontból egyaránt rendkívül jelentős, s az egész Közép-Tiszavidék regionális fejlesztésének az alapja. (A terület vízellátását a Csongrádi Vízlépcső és a DunaTisza Csatorna megépüléséig biztosítja.) A Velencei-tó négyszeresét és a Balaton egyötödét meghaladó méretű, 127 km

2 felületű, Tározó-tó partjain egy egészen új üdülőövezet kialakítatására nyílik lehetőség, s a létesítmény — részben ezzel kapcsolatban — a területünkön is előtérbe került természet- és környezetvédelmi feladatok megoldásában is segítséget nyújt. Az öntözés, illetve a víztározás-vízkészletgazdálkodás fejlesztése mellett a legnagyobb, bár erősen változó ütemű, előrehaladás, mint országos, a Közép-Tiszavidéken is a közműves ivóvízellátás elmaradottságának felszámolása terén tapasztalható. A vízellátás fejlesztése — a vízbeszerzés kedvező lehetőségei alapján — elsősorban Szolnok fejlődésében, „urbanizálódásában" vált nagyhatású tényezővé: a lakosság közműves vízellátásának javítása mellett a kibontakozó iparosodásnak is nélkülözhetetlen alapja. (A kedvező természeti adottságok hatása hamarosan a csatornázás fejlődésében is érvényesül.) Az egykor népes és jelentős jász-kun városok (Jászberény, Karcag, Kisújszállás, Törökszentmiklós stb.), amelyek régen lélekszámukat és szerepüket tekintve is vetekedtek Szolnokkal, hasonló vízbeszerzési lehetőségek hiányában — megálltak a fejlődésben. A mélységbeli vizekre épülő vízműveik termelésének korlátai — egyben városi és ipari fejlődésük korlátai is. Sürgető és „hátrányos helyzetük" javítása végett létfontosságú számukra tehát, a Középtiszai Regionális Vízellátási Rendszer megteremtése, mely a területfejlesztésnek a Kiskörei Vízlépcsővel vetekvő jelentőségű alaplétesítménye lesz . . . Ma ugyanis már ezek az egykori „mezővárosok" — egyébként első szövetkezeti városaink — sem nélkülözhetik az ipar bizonyos ágait: főleg a helyi termékeket feldolgozó mezőgazdasági és élelmiszeriparokat, de a járműjavító ipart és a könnyűipar egyes ágait sem. Az elmúlt harminc év vízügyi fejlődésének vizsgálata is megerősíti azt a felismerést, hogy a szocializmus építésének első szakasza (az első ipari forradalom útját gyorsított ütemben befutó, eredményeit tervszerűen megvalósító szocialista iparosítás) — nálunk is egy minőségileg új szakasznak adja át a helyét, egy magasabb rendű feladatokat és követelményeket támasztó szakaszba nő át, amelyet a második ipari forradalom (a tudományos-műszaki forradalom) és az urbanizáció világméretű folyamatának körülményei jellemeznek és határoznak meg. Természetesen nemcsak e folyamat új problémáival és feladataival, hanem azok minden következményével együtt. Ez a folyamat pedig a nemrég még elmaradottnak tekintett Közép-Tiszavidéket sem kerüli el. Az új helyzet új követelményeivel — beleértve az eddig megtett út tapasztaio-tainak az új feladatok fényében való számbavételét, ki- (vagy esetleg át-)értékelésének szükségességét is —, tehát nekünk is szembe kell néznünk. Mindebbe beletartozik természetesen a vízgazdálkodás-vízminőségvédelem egész problémaköre,