Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)
3. Lecsapolások és belvízrendezések (1878—1944) - 3.2. A Tisza bal parti vízrendezések
A Zagyva jobb parti belvízrendszer vízrendezési műveit az 1940-es évek nagy belvizei után kezdték fejleszteni. A határmenti és kisgyepi főcsatornák torkolatában egy-egy átemelő szivattyútelepet terveztek. A háborús események miatt csak az alapozás készült el, üzembe állításuk a felszabadulás után történt meg. (A kisgyepi szivattyútelep 1,5 m 3 /s, a határmenti szivattyútelep 0,6 m 3 /s teljesítményű.) Az Újszásztól Apcig terjedő Zagyva-völgy érdekeltsége 1944 tavaszán Jászberényben alakult társulattá. A háborús viszonyok között azonban érdemleges munkára már nem kerülhetett sor. A felszabadulás után a jászberényi társulat egyesült az Alsó-Tarnavölgyi Társulat érdekeltségével és a vízügyek államosításáig Zagyvavölgyi Vízrendező Társulat néven foglalkozott mederrendezéssel, töltések építésével és kisebb vízrendezési munkákkal. 3.2 A TISZA BAL PARTI VÍZRENDEZÉSEK a) Tiszaörvény—Szajol—Mezőtúr térsége 115 A Tisza bal partján, a Szajol—mezőtúri vasútvonaltól északra, a Tisza és a Hortobágy—Berettyó között elterülő, északról a Kunkápolnás—Tiszaörvény összekötő vonallal határolt terület egységes és általános vízrendezését az 1886-tól működő Középtiszai Ármentesitö Társulat oldotta meg. 116 Az egyes Tisza menti öblözetek társulatai azonban már az egységes vízrendezést megelőzően, valamint a saját határukat vízmentesítő kun városok jelentős alapozó munkát végeztek a későbbi vízrendezés számára. Az a körülmény ugyanis, hogy a társulatok 1881-ben kaptak utoljára engedélyt a gátak átvágására a felgyülemlett vizek leeresztésére, kikényszerítette a legfontosabb belvízlevezető művek megépítését. Az Örvény—Abádi Társulat különösen sokat szenvedett a belvizektől: 1871-ben területének 60%-át, 5700 ha-t, borította el a belvíz, és abból 1700 ha még májusban is víz alatt volt. A vízmentesítésre szállítható szivattyúkat alkalmaztak. A következő évben azonban — Tiszaszőlősnél és Tiszaabádnál — ismét a gátak átvágásával vezették le a vizet. A társulat közgyűlése 1879-ben határozta el a zsilipek és csatornák építését. Ennek alapján készült el 1881-ben a tiszaszőlősi kisfoki és nagyfoki, valamint az érfüi 1 m átmérőjű vascsőzsilip, beton alapon és cölöprács alapozású falazattal. A legmélyebb tiszai ártér víztelenítésére a társulat 1885-ig 54 km hosszú belvízcsatornát épített, az érdekelt birtokosok pedig, saját költségükre, ugyanakkor 50 km hosszú bekötő csatornát ástak ki. Később, 1896— 1897-ben építették meg az örvényi zsiliphez vezető örvényi fennsíki felfogó csatornát. A Szalók—Tiszabői Társulat még 1879-ben és 1881-ben is a gátak átvágásával vezette le a belvizeket. 1882-ben épültek meg a társulat töltéseiben az új (taskonyi) Mirhó-foki 1 m átmérőjű, 1883-ban a ledencei, tólaposi, gyendai és tiszabői 0,50 m belvilágú vascsőzsilipek, betonalapon, cölöpráccal, (a ledencei és gyendai zsilipek cölöprács nélkül). A társulat a „Gyolcs-fenék" víztelenítésére 1898—1899-ben mintegy 22,5 km hosszú lecsapoló csatornahálózatot ásott ki, melynek főcsatornáját a Mirhó-foki zsiliphez vezette. Ezzel tulajdonképpen a lecsapolt vizek folyását visszafordították a Mirhó-ér természetes folyásával szemben — és kialakították a Mirhó—gyolcsi öblözetet.
