Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

3. Lecsapolások és belvízrendezések (1878—1944) - 3.1. A Tisza jobb parti vízrendezések

zsilipnek, az 1853-ban épült Mirhó zsilipnek is. A következő kettő (Sajfok, Miller, 1862) már évtizedekig üzemelt. Az állózsilipekkel való kedvezőtlen tapasztalatok hatására fordult a figyelem a korábban elégtelen kapacitásúnak tekintett cső-átereszek, csőzsilipek felé, bár biztonságos alapozásuk módja hosszabb ideig ugyancsak megoldatlan volt. A belvízlevezető csatornák zsilipje mellé épített átemelő szivattyútelep (Sajfok, 1878), valamint az átemelésre alkalmazott szivornya (Tiszaug—Czibakháza, 1882), nemkülönben a szállítható belvízszivornya (1892, Tóköze—Istvánházi Társulat) bevezetése — országos viszonylatban is úttörő kezdeményezés volt. A csőzsilipes szivattyútelepek utóbb elterjedt megoldását Hajdú Gyula felsőtorontáli társulati mérnök alakította ki (később az Al-Duna-szabályozás egyik vállalkozója); 1888-ban építette az első olyan szivattyútelepet, amelynek nyomócsöve kisvíznéi csőátereszként volt használható. Később került előtérbe — az említett közép-tiszai kezdeményezésre — a szivornyás nyomócsöves megoldás. A közép-tiszavidéki társulatok mérnökei és a területen dolgozó folyamés kultúrmérnökök a belvízrendszerek kialakítása terén mintaszerű műszaki megoldásokat nyújtottak, a zsilip-, majd szivattyútelepek építése terén pedig nemegyszer úttörő munkát végeztek. Megérdemlik, hogy részletesebben foglalkozzunk munkájukkal, a Közép-Tiszavidék vízrendezésének néhány fontosabb kérdésével. 3.1 TISZA JOBB PARTI VÍZRENDEZÉSEK A Közép-Tiszavidéken még jóval a rendszeres vízszabályozások előtt — 1812—1816 között — végezték az első nagyobb lecsapolási munkát. Ballá Antal megyei mérnök tervei alapján, Cegléd határában a Perjés-laposi csatornát és Abony határában a „Krakkó" nevű csatornát ásták ki, a Perje vizének levezetése érdekében. Ugyanakkor végeztek kisebb munkákat a Gerje és Körösi-ér völgyében is. A Gerje—Perje—Körös-ér egész vízgyűjtő területét átfogó első vízrendezési tervet 1854-ben készítette Horváth György mérnök, az 1853-ban megalakult Gerje—Perje Társulat számára. A Perje csatorna általa tervezett nyomvonala — csekély eltéréssel — mai kiépítésének megfelelően haladt. A Gerje vizét Törtei község felett azonban átvezette volna a Körös-érbe, s az egyesült ág újbög felett gravitációsan folyt volna a Tiszába.

111 A Perje főcsatorna felső szakaszát a társulat — Horváth György tervei szerint — 1879ben kezdte építeni. A Gerje vízfolyás és a Gerje—Perje főcsatornák közös szakaszának szabályozása tervét Háy Mór társulati mérnök 1885—1890-ben készítette el. Terve alapján a századforduló elején épült ki a Gerje-főcsatorna és a Közös-főcsatorna mai alakjában. A Nagykőrösi érdekeltség 1865-ben kivált a társulat kötelékéből és a Kőrös-ér vízrendezésével a felszabadulásig időről időre — egyes birtokos csoportok érdekében történt részleges csatornázással — az illetékes kultúrmérnöki hivatal foglalkozott. A Laskó-patak torkolatától a Zagyva torkolatáig terjedő árterület vízrendezése a Heves—Szolnok—Jászvidéki Tisza- és Belvízszabályozási Egylet hatáskörébe tartozott.

112 A társulat közgyűléseit már szinte a megalakulástól — 1851-től — foglalkoztatta a lecsapolás, ill. vízrendezés kérdése. Az árterület első, nagyobb, átfogó vízrendezési tervét Barócs János, a társulat első igazgatómérnöke már 1857-ben elkészítette „Helyzeti terve a csatornázandó J(ász)—Kis-Éri határnak" címmel. Munkájában a Kis-ér határán keresztül folyó, s a Tisza felé gravitáló Tarna-folyás, Szederjes-ér és Horgas-ér völgyeletének lecsapolását tervezte meg, még a társulat tiszai töl-