Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.1. Az átvágásoktól a folyószabályozásig - 2.1.3. Az átvágások anyamederré fejlesztése — és a további mederszabályozási munkák

Jelentős a kisvízi esés növekedése is, különösen az esés megoszlásának egyenletesebbé válása miatt: 1842 1890/91 Ároktő—Tiszaderzs 4,29 cm/km 6,36 cm/km Tiszaderzs—Szolnok 1,83 cm/km 5,09 cm/km Szolnok—Csongrád 1,98 cm/km 3,54 cm/km Csongrád—Szeged 2,25 cm/km 2,93 cm/km A középvízi szabályozás A nagyvíz szabályozás befejező szakaszában egyre inkább előtérbe került a középvízi szabályozás kérdése is, elsősorban a mederelfajulások, sőt medervándorlás okozta partszaggatások megakadályozása érdekében. A társulatok — főleg a két ,,nagy" társulat — már a századfordulótól kezdve jelentős munkát végeztek e téren, és egyre számottevőbbé vált a Szolnoki Folyammérnöki Hivatal ezirányú tevékenysége is az ismertetett távlati munkaprogramok keretében. Amikor a folyó — a sokszor erőszakos emberi beavatkozás nyomán is —• medrét változtatva, partszaggatásokkal fenyegető közelségbe került az árvédelmi töltéshez, vagy a lakott helyekhez, az ármentesitö társulatok a szakadó partok szükséges partbiztosítását, vagy a töltések bellebbezését is elvégezték. (Ilyen esetekben az állam a felmerült költségek 73-át, vagy ennél nagyobb hányadát megtérítette.) Ilyen munkát végzett pl. a Heves—Szolnok—Jászvidéki Ármentesitö társulat: a Véselaposnál 1100 fm hosszban, az 1899—1900-as években, Tiszasüly mellett 1150 fm hosszban 1903-ban, továbbá Kőtelek mellett 2 200 fm hosszban. A bal parton a Közép-Tiszai Ármentesitö Társulat a burai lejtő mellett 1903-ban 250 fm hosszban, valamint Tiszabő község mellett 1900—1903-ban épített a szakadópart védelmére iszapoltató és mederbiztosító műveket. A kisvízi szabályozás Az átvágások hatására a Tisza medre lemélyült, beágyazódott. Ez mérsékelte a felső szakaszok árvizeinek magasságát, de csökkentette a középső és alsó szakaszok kisvizeinek mélységét is. Ennek következtében az ívek közötti átmeneti szakaszok gázlói a nyári kisvizek alkalmával gyakran Iá bolhatóvá váltak, ami lehetetlenné tette a hajózást. A Tisza-szabályozás e nem várt hatása különösen a Közép-Tiszán érvényesült. A szabályozás egyik alapvető célkitűzését, a víziúthálózat fejlesztését nem sikerült tehát elérni. A hajózáshoz szükséges mederviszonyok, vagyis a kellő vízmélység és mederszélesség biztosítása további munkát kívánt. Ennek érdekében került sor, már az 1900-as évek elején, az ún. kisvízi szabályozás megkezdésére. Az első ilyen munkát a Közép-Tiszán végezték 1904/1905-ben az inokai gázló rendezésével. Az itt kialakított szabályozási elvek és módszerek olyan eredményesek voltak, hogy évtizedeken keresztül követendő például szolgáltak. A megfelelő meder kialakítása érdekében a folyó vizét sarkantyúkkal terelték a tervezett sodorvonal irányába, a meder nem kívánatos szélességét pedig iszapoltató művekkel csökkentették. E két szabályozó mű segítségével állították elő a keskenyebb és mélyebb, hajózható mederszelvényt. Kotrást csak ritkán, különösen ellenálló talajok esetében kellett alkalmazni a szabályozó művek hatásának támogatására.