Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.3 A török hódoltság kora (XVI—XVIII. század)

szerezhető, tartósítható és tárolható élelem a lakosság fő tápláléka lett, A végvárak élelmiszerraktárainak mindenesetre egyik legfontosabb kincse. így például tudjuk, hogy Tokaj várában 1570-ben ezernél több ,,szivatoit számoshal"* volt az éléstárban. Erről tanúskodik a tokaji vártartományhoz tartozó Rakamaz nagy morotvájának halászatáról intézkedő 1574. évi „rendtartás" is: „Két ér (ill. fok)** is vagyon, egyik a Gelényes, a másik Elekes, mindkettő a morotvára szolgál. Az árvizén meg szokták rekeszteni a halászok. Itt is a számoshalnak két része a földesúré, a harmadik az övék, az apró hal is az övék." Az ismert halászrendtartások a várbirtokok halászatáról (Tokaj, Patak, stb.) intézkedtek, s valószínűleg ezek szolgáltak mintául (esetleg: ürügyül) a korábban szabadabb réti halászat és kishalászat korlátozásához, vagy megadóztatásához is. XVI. századi adatokból tudjuk, hogy a honfoglalás óta gyakorolt, rendkívül munkaigényes csegés halászat területünkön a török korban sem merült feledésbe. Sőt elnevezésére, a korábban ismert csege, cége, cseke mellett ekkor jelenik meg a szegye és — a szegedi kapcsolatra utaló — szögye megjelölés is: „A Tisza mentén — írja egy 1570. évi kamarai jelentés — hatalmas tölgyfaoszlopokat vernek a folyó medrén át párhuzamosan. Az alsó soron kaput hagynak, hogy a felfelé igyekvő halak a szögyébe mehessenek. Halászat idején a kaput elzárják. A szögyéket a falvak lakói építették a szögyemester utasítása szerint." A csegék építését tehát, ami még a mai technikai felkészültséggel sem lenne könnyű feladat, a Tisza menti halászfalvak népe még a XVI—XVII. század zavaros és bizonytalan viszonyai közepette is elvégezte. Az egyéb rekesztő halászat (foki halászat) pedig az említett vándorlás hatására az egész Felső-Tiszán elterjedt. Jellemző erre az a XVII. század végi adat, mely szerint csupán Tímár és Karád között harminc-negyven kecsegefogó tanya és egész sereg rekesz volt. Mindennek ellenére „uralkodóvá" valószínűleg itt is a réti halászat vált, amelyet lejjebb, így vidékünkön is, egyeduralkodónak és általánosnak kell tekintenünk, E területeken a jobbágyi szolgáitatások egyre jelentősebb része kapcsolódott a halászathoz. A „réti halászatnak", vagyis az egyszerűbb eszközök használatának, az elterjedése persze csak részben magyarázható közvetlenül a zavaros hódoltsági viszonyokkal; szerepe volt ebben az adózás, szolgáltatás alól kivonható (ellenőrizhetetlen) tevékenység térhódításának is. Emiatt azután a korábban még csak nem is említett kishalászatra is kiterjesztették a földesúri jogok gyakorlását és az engedély nélküli halászatot megtorolták. így pl. a Zemplén vm-i Málcza és Petrik községekben a földesurak az elrejtett rekeszek, varsák, vészek egész tömegét rombolták szét, zsákmányukat pedig elvitték. * Szivatolt, szívórított = szárított; „számos hal" = a nagyobb és nemesebb ha!, amellyel el kellett számolni, amiből részt kellett adni. ** A Szerző jegyzete.