Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)
2. Szolnok - 2.2 A város és a vár vízügyi múltjából
őket minden fuvarozási, előfogatolási és egyéb robot és ingyenmunka kötelezettség alól. A város fejlődésében további lépést jelentett az az 1728. évi szerződés, amely a kamaravárosnak földesurával, a kincstárral szemben bérlői jogokat és kedvezményeket adott. (Ekkor került a jelentős jövedelmi forrást képező híd is a város bérletébe.) Itt kell megemlíteni, hogy a város régi közigazgatási szerepének visszaszerzése azonban még sokáig váratott magára. A török által megszállt Külső-Szolnok vármegyét még 1569-ben törvényhatóságilag egyesítették Heves megyével s önállóságát csak több mint 300 év múlva, 1876-ban nyerte vissza, Jász-Nagykún-Szolnok vm. néven. Ekkor vált Szolnok is ismét megyeszékhellyé.* Korabinszky alapvető XVIII. századi lexikona ezt írja Szolnokról:** „ ... mezőváros Heves megyében a Tisza mellett, ahol a Zagyva beomlik, magas híddal a Tiszán, melynek vámja jelentős hasznot hoz és egy citadellával a híd védelmére, melyet mindig Budáról küldött helyőrség (garnison) tart megszállva" ... Ma már szinte valószínűtlennek hangzik az az adata, hogy az itteni mocsarakban nagy mennyiségben halászott teknősbéka a város jelentős exportcikke lett volna, mely még Hollandiába és Angliába is eljutott. A XVIII. század első felében lassan meginduló gazdasági élet fellendülésével Szolnok hídvámja a kincstár számára jelentős jövedelmi forrássá vált. Még fontosabb volt a szolnoki sóraktár, mely a XVIII. században a sókamara összes jövedelmének mintegy 1/8-át adta. A sót Máramarosból a Tiszán úsztatták le „talpakon", innen szállították tovább tengelyen Pest, Heves és Nógrád megyékbe.*** A Szolnoktól nyugat felé vezető utak viszonylag szárazabbak — így jobbak — voltak, mint az egyetlen keleti útvonal Debrecen felé. A város gazdasági élete számára nagy jelentőségű volt a leúsztatott szálfák feldolgozásának és továbbszállításának munkája is. A XVIII. század folyamán a Tiszavölgy általános vízrajzi helyzetében lényeges változás nem történt. A békés körülmények között fejlődő települések, melyeket nagy kiterjedésű mocsarak határoltak, a század második felében kezdték növelni szántóföldjeiket a legelő és kaszáló területek rovására és kezdtek védekezni saját erővel az árvizek ellen is. Szolnok város területén és határában ebben az időben ilyen jellegű munkálatokról nem tudunk. A városnak a kamarával kötött bérleti szerződése alapján „földesúri cenzus és robotválság címén 1200 Ft-ot, mellékhaszonvételekért, vízimalmok, halászati jövedelmekért 2000 Ft-ot, pusztákért 800 Ft-ot, tiszai vám (átkelőhely) váltságául 2500 Ft-ot, tehát esztendőt által 6500 Ft-okat" kellett fizetni. Ezenkívül gondoznia kellett a Szolnok—Debrecen-i vámút gátjait a szandai mocsáron és a kengyeli holtágakon átvezető töltéseket, (itt volt a „Derzsigát") ,,a gátak körül és másutt is, talajmegkötések céljából évről évre fűzeseket" kellett telepíteniük. Az 1750-es években már fejlett ácsiparral rendelkező Szolnoknak a Tiszán átvezető fahíd fenntartása sok gondot és munkát jelentett, mivel azt hol a tűz pusztította el, hol a jeges árvíz rongálta meg, esetleg el is sodorta.**** * Botár Imre: Szolnok települési, népesedési és gazdasági viszonyai a XV 111. században. ** Korabinszky, J. M.: Geographisch— historischen und Produkten-Lexikon von Ungarn, Pressburg, 1786. *** Evlia Cselebi leírásaiból ismeretes, hogy a sószállítmányok a török uralom alatt sem szüneteltek. **** A mederfenntartási munkák során többször — legutóbb 1967-ben — került elő a Tisza medréből az egykori hídhoz tartozó,, 14,2 m hosszú 40X40 cm keresztmetszetű, vasalt tölgyfacölöp. A régi hidak nyomán, az iszap alatt, még ma is rejtőzhetnek ilyen hídalkatrészek. 4* 51
