Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

1. A Közép-Tiszavidék - 1.1 A Közép-Tiszavidék természeti adottságai

előtti idők egyik nagy vízfolyása a „Zádor-ér", valamint a kisebb „Ködmönér" és „Üstök-ere" vezette le a vizeket. Karcagtól K-re a vízfolyásokon át vezetett Ágota felé a szolnok—debreceni útvonal: a „Sóút". Ezért már korán — legalábbis a XVIII. század első felében — megépítették (vagy: újjáépítették) e vízfolyások fontos hídjait.* A szalók—taskonyi (illetve mirhó—gyolcsi) öblözetben volt fokok között találjuk az egész vidék legismertebb — és a Hortobágy mellett legveszélyesebb — kitörését: a Mirhát. A gyakran szinte az egész Nagykunságot végigsöprő árvizei révén hírhedtté vált Mirhó valójában két „kisebb" fok és ér 5. ábra. A Mirhó völgye — ma eredő vize volt: a mintegy 270 öl széles völgyben kilépő Mirhó-ér és a csak valamivel keskenyebb (220 öl széles) völgyű Gents-ere táplálta. A két fokot előbb külön-külön zárták el, majd a Taskony—Abád-Szalók közti úttöltést egy hatalmas gáttá építették ki. Ez volt a híres Mirhó-gát, amely mint úttöltés, napjainkban is áll.** A fokon kitörő vizek a Gyolcsi-lapos hatalmas nádasaiba ömlöttek és az annak közepén levő „Gyolcs-tisztása" nevű halason, valamint egy mesterséges csatornán keresztül jutottak Kunhegyestől ÉNY-ra, a Kakát medrébe. A Kakát — az egykori Tisza-ág — völgyét a Tisza hatalmas árvizei tartották * L. később a 3.4 sz. fejezetben. '* L. ugyanott.